Interjúk kategória bejegyzései

interjúk

PIROS CHRISTA: UTAZÁSRA SZÜLETTEM

Újságíró, szinkrondramaturg, szakácskönyvek szerzője és “notórius utazó” – ahogy Piros Christa önmagát definiálta Koroknay Klárinak, a MagisterPress.hu főszerkesztőjének adott interjújában.

– Még nem tudtam olvasni, de már a térképeket böngésztem. Világutazó, felfedező szerettem volna lenni, de aztán rá kellett döbbenjek, hogy már nincs felfedezetlen pontja a világnak, földrajzilag legalábbis. Nem volt kérdéses, hogy a földrajz szakot választom az egyetemen, és az sem, hogy amennyit csak lehet, utazok. A 80-as években azonban ez nem volt annyira egyszerű. Nyugatra csak minden harmadik évben mehettünk. Édesanyám közel 50 éves volt, mikor először kiengedték Nyugatra, én szerencsésebb voltam, édesapám útlevelébe beírva, 15 évesen eljuthattam vele Bécsbe és Olaszországba.

– Édesapád híres grafikus művész volt.

– Igen, ő tervezte 1989-ben az új, ma is érvényes Magyar Köztársasági Címert.

– Milyen emlékek fűznek az első utazásodhoz?

– Lenyűgözött, hogy mindent kapni a boltokban….Bécsben ittam először életemben teljes tejet, és Nápolyban friss gyümölcsből facsart narancslevet, a Vezúvot bámulva. Ez az élmény a mai napig megmaradt. Narancsot és banánt akkor csak karácsonykor árultak, hosszú sor állt érte. 50 évvel később visszatértem Nápolyba és ennek az utazásnak az emlékére megint ittam ott egy narancslevet, édesapámra is visszaemlékezve.

– A gasztronómia iránti vonzalmad ebből az időből származik?

– Igen, már tizenévesen érdekelt a gasztronómia, dédelgettem is vendéglátós terveket. Míg mások Fa szappant és egyéb „piperét” hoztak haza Nyugatról, addig én 21 szakácskönyvvel és keleti fűszerekkel tértem vissza Németországból.

– Ha jól tudom, 9 szakácskönyvet írtál.

– Ez a 90-es években volt, kettő olyan sikeres lett, hogy a második kiadását is megérte. De fordítottam is ötvennél több szakácskönyvet, angolból és németből. A Spektrum TV gasztronómiai szakértőjeként is dolgoztam, innen avanzsáltam át szinkrondramaturggá, azaz a filmek fordítójává. Ezt a munkát azóta is nagyon élvezem, de már nemcsak gasztronómiai, hanem természetfilmeket is fordítok. Persze továbbra is írok újságot, elsősorban női lapoknak, és van egy saját online életmód magazinom is, a  http://www.dolcsevita.hu/.

– Az utazást közben sem hagytad abba.

– Semmiképp. Volt egy időszaka az életemnek, amikor a teleket Délkelet-Ázsiában töltöttem. Vonzott az a titokzatos világ, az a kultúra. Ázsia akkoriban még nem volt annyira divatos úti cél, mint manapság.

– Megírtad az utazásaid történetét?

– Néhány cikket igen, de az egzotikus úticélokra akkoriban még nem igazán volt kereslet. Viszont az ázsiai fotóimból összeállítottam két kiállítást is, azoknak nagy sikerük volt, Berlinbe is eljutottam a képeimmel. Később felkértek egy útikönyv megírására, amit végül nem írtam meg.

– Melyik ország, illetve kultúra tette rád a legnagyobb hatást?

– Kínában négyszer is jártam, a legérdekesebb ország, semmi sem kiszámítható ott. Egyértelműen Tibet a legtitokzatosabb. De nem csak jó élmények, hanem rosszak is értek itt, kétszer is becsaptak, olyan ősi trükkökkel, hogy szerzetesek állnak a templom előtt és kérik a belépti díjat. Aztán bemész, és ott a pénztár. Vagy a vízumért előlegre elkérnek 500 jüant, és a papírra csak 400-at írnak. Lhaszából, a tibeti fővárosból busszal keltem át a Himaláján – a 143 km-t másfél nap alatt teszi meg a busz – és nem volt útitárs, akit ne loptak volna meg vagy ne raboltak volna ki Tibetben, tehát ez sajnos teljesen általános jelenség ott.

Továbbra is vágysz arrafelé, vagy más utakat választottál? Mi változott mostanra?

– A korral együtt jár, hogy elkényelmesedtem, hatvanon felül már nem hátizsákkal közlekedem és nem dormitóriumokban alszom. Maradok Európában, illetve pár hónapja átkeltem a Nagy Vízen. A nyugati parttól a keletiig átszeltem az Egyesült Államokat. A legjobban New Orleans tetszett, van annak egy flairje….New York viszont egyáltalán nem nyűgözött le, oda nem is vágyom vissza.

Merre lesz a következő út?

– A Nyugat-Balkán még a jugoszláv időkben kimaradt nekem, pedig már akkor is érdekelt, most pedig közvetlen légijáratok kötnek össze minket Szarajevóval, Pristinával, Szkopjéval. Betartom az egészségügyi előírásokat, és nem fogok itthon maradni, hiszen utazásra születtem!

Szerző: Koroknay Klára

MAKETT KÉSZÍTÉS – A MAGAS SZINTRE EMELT HOBBI

WOLF GÉZA újságíró, jelenleg film- és színikritikákkal foglalkozik a Filmhome-nál. Egyenesági leszármazottja Rejtő Jenőnek, a zseniális ponyvaregény írónak. A kisautók végigkísérték az életét, elmondható róla, hogy a makett és modell készítés nagymestere lett.

– Rejtő Jenő, a zseniális ponyvaregény író egyenesági leszármazottja vagy. Milyen emlékek élnek a családotokban Rejtő Jenőről? Mi az a személyes emlék ami számotokra meghatározó?

W.G.: Nagymamám mesélte, hogy összejártak. Ez tehát a családi legendárium része volt de sosem tulajdonítottam neki különösebb figyelmet. Mígnem Thuróczy Gergely barátom noszogatására, aki vérmes Rejtő-kutató, bele nem ástam magam a családfa-kutatásba. Rejtő édesanyja, Wolf Ilona 1879. március 16-án született Budapesten, az ő apja Wolf Vilmos napszámos (Rejtő anyai nagyapja), anyja Glaser Paulina (Rejtő anyai nagyanyja). A szülők 1901. május 5-én kötöttek házasságot Budapesten, ahol a Wesselényi utca 54-ben (az Erzsébetvárosban) laktak. Wolf Ilona 1945 körül halhatott meg (állítólag nem mondták meg neki, hogy Jenő odalett) – tudniillik Reich Lipót ekkoriban már özvegy.

Nemcsak Rejtő Jenő rokonaként lehetsz ismert, hanem a tévé képernyőjéről is. Egy időben a Magyar Televízó felelős szerkesztőjeként a Híradó adásait vezetted és jelenleg is újságíróként tevékenykedsz.

W.G.: A fő pénzkereset az újságírói munkából származott. 1991-től másfél évtizeden át tévéhíradóztam, mindig büszke voltam rá, hogy független szerkesztőként túléltem rengeteg tévéelnök- és híradófőszerkesztő-váltást, azután egyszer engem is utolért a végzet. Talán ezért is lett elegem a politikai újságírásból és mentem el a kulturális irányába. Ahol azután egy kulturális csatornánál (d1tv) egészen a szerkesztőségvezetőségig vittem. 

– Mint sokan mások, te is korán elkezdted a Matchbox autók gyűjtését. Azonban a későbbiekben több lettél az egyszerű gyűjtőknél, saját magad tervezted és építetted makettjeidet és modelljeit.

W.G.: Azért kezdtem magam is építeni ilyeneket, mert Matchboxokból szinte csak olyanok voltak, amik idehaza alig fordulnak elő: Iso Grifo, Monteverdi Hay, Lola T… lehet, hogy nemcsak a kisautó-tervezők fantáziájában léteznek, de tuti, hogy sosem találkozunk velük élőben. 

Ha pedig saját modellek készülnek, akkor nyilvánvalóan valami igazán magyarral kellett előrukkolni. Így esett a választás először az Ikarusokra, ami azután bővült a teljes hazai közösségi közlekedési palettára: más típusú buszokra, villamosokra, trolikra, metróra, földalattira.

Mitől vált legendássá a WUMM kiadvány?

W.G.: Az talán túlzás, hogy legendássá vált, mindenesetre a maga nemében máig egyedi: a WUMM Modell néven kiadott járműmodellek újdonságairól szól, általában nem lehet megvásárolni, csak a kiállítások alkalmával megjelenő különszámokat. Mivel kis példányszámban készül, egy-egy lappéldány előállítási ára nagyon magas, így alighanem a legdrágább kiadvány címével büszkélkedhet: volt olyan száma, amely több mint másfélezer forintba került, de egyetlen darab sem maradt a nyakunkon. 

– 2016-ban önálló makett kiállítással jelentkeztél a Zipernowsky Tudományok és Művészetek Házában. Tervezel-e további kiállításokat? A kézi munkával készült modellek megvásárolhatóak-e?

W.G.: Kiállításokat én magam sosem tervezek, mindig a “tervezők” találnak meg azzal a kéréssel, hogy ilyen vagy olyan tematikában jó lenne, ha tudnék vinni modelleket. És mivel a WUMM-ok a tömegközlekedés témakörét ölelik fel, én magam pedig villogós járműveket (elsősorban rendőr-, mentő- és tűzoltóautókat) gyűjtök, mindig van miből válogatni az egyes bemutatókra. Ami azt illeti, egy állandó kiállítás viszont nagyon jól jönne, annál is inkább, mert az otthoni garázsokat már rég kinőtte a gyűjtemény.

Mivel a modelleink abszolút kézi munkával készülnek, mindig versenyt futunk az idővel. Örülünk, ha annyit sikerül megcsinálni, amennyi éppen kell. Az, hogy boltokban is kapható legyen, hiú ábránd. Így is hónapokra előre be vagyunk táblázva. A modellek megrendelhetőek a +36 30 410-7525 telefonszámon vagy a wumm.modell@gmail.com elektronikus levélcímen.

Szerző: Koroknay Klára

A KÓBORLÓ KÖLTŐ

Marczinka Csaba költő, író, újságíró és performer. Ezidáig 5 kötete jelent meg, (3 verses kötet, 1 kisregény és 1 történeti esszé). Készülő verseskötetének tervezett címe: “Habókos hommageok”. Újságíróként általában könyvekről és kiállításokról ír. A performanszt gyakran ötvözi a költészettel. Marczinka Csabával Jordán Tünde beszélgetett.

Meghatározó tényekkel dolgozol, jelenségeket veszel észre: nem a felületes mainstream jellemez téged. Mi alapján választod a művészeket az estjeidre?

M. Cs: Általában érdeklődési kör és az ismeretség alapján választok. Gyakran nem a “nagy neveket” részesítem előnyben.

Az Írók Boltjában kapható néhány kiadványod. Gyakran megfordulsz ott? Szeretsz elvonultan írni az örökkévalóság lenyomataként vagy kifejezetten szereted a közönségtalálkozókat?

M. Cs.: Szeretek elvonultan is dolgozgatni s régebben rendszeresebben jártam az Írók Boltjába a járvány kezdete óta ritkábban fordulok meg ott. A közönségkapcsolatot is próbálom ápolni, de ez nem  mindig sikerül.

Milyen irányzathoz kötnéd kiadványaidat? Kiknek ajánlod műveidet?

M. Cs.: Versekben általában félig kötött formát szeretem. Általában a kötött formákat variálva s “lazítva” alkalmazom: például farkos-szonettet is kedvelem, ami lényegében petrarcai szonett két sorral bővítve. 14 helyett 16 soros versforma. Szoktam szabadverset és képverset is írni. Prózámban a realista elemeket előszeretettel ötvözöm szürrealista-szürnaturalista és mikronaturalista elemekkel.

Ha tehetnéd, akkor milyen elemekkel bővítenéd munkásságodat, ha a kiadók nem fognának téged vissza?

M. Cs.: A hosszabb regényemet ki kellene adatnom, s elkezdtem összeállítani egy  verseskötetet is. Belekezdtem egy harmadik regénybe is, ami még csak piszkozatban létezik, (nincs még fájlon).

Milyen merész elemeket tennél bele, ha a kiadók nem lennének ennyire visszafogottak?

M. Cs.: Lehetőség szerint bennehagynám az erotikusabb jeleneteket is s a horrorisztikus és groteszk   elemeket is mérsékeltebben cenzúráznám. Ezek olyan elemek, melyek egy nem-realista jellegű prózában óhatatlanul is előjönnek.

Eredeti változatban olvasol fel műveket vagy csak szigorúan a kiadók által elfogadott változatot olvasod fel? Tokaji Írótáborban mit olvastál fel?

M. Cs.: Tokaji Írótáborban csak alternatív felolvasásokon olvastam fel borozók udvarán. Általában, ha lehet a kéziratot veszem alapul, ha nálam van a hivatalos kiadott példány, akkor azt olvasom fel.

A fesztiválok mennyire hiányoznak neked? Különösen a könyvfesztiválok érdekelnek minket.

M. Cs.: A könyvfesztiválok elmaradása nagy veszteség. A magam részéről nem értem, hogy miért nem lehetett – szűkebb keretek között – szeptemberben megtartani valahol.

Könyvhéten és a könyvfesztiválon az összes köteted megjelent?

M. Cs.: A könyvfesztiválon ritkán dedikáltam s csak néha volt  könyvem kirakva, viszont a könyvhéten mikor megjelent kötetem kint voltam s dedikáltam – általában.

Hol láthat téged a közönség legközelebb?

M. Cs.: Azt tervezzük, hogy november végén Mishima Yukio halálának évfordulója környékén tervezünk egy szabadtéri performanszot s felolvasást. Ha ez megvalósul, akkor fellépek én is.

Köszönöm az interjút!

Szerző: Jordán Tünde