A színésznő éppen akkor veszítette el az édesapját, amikor megtudta, hogy gyermeket vár. 

Érzelmi hullámvasút lehetett Petrik Andrea számára a tavalyi év, hiszen a színésznőnek nemcsak az örömből, de a fájdalomból is kijutott. „Tavaly szerződtem a Vígszínházhoz, megkaptam Anna Karenina szerepét, amely szerénység nélkül mondhatom, nagyon jó szerep lett volna számomra. Pont abban az életkorban voltam, amikor ezt nagyon jó lett volna eljátszanom. Azonban nem sokkal később megtudtam, hogy terhes vagyok és elengedtem ezt a szerepet” – mondta a 95.8 Sláger FM-n a színésznő, aki úgy érezte nem lenne korrekt, ha a próbákat elkezdené, de a darabot végül leadná. „Megtehettem volna, hogy elvállalom, de ez egy akkora szerep, hogy nem lett volna korrekt, ha a premiert megcsinálom, aztán búcsút intek a darabnak. Nem véletlenül szokták a terhességet csak három hónap után elmondani, de én nem így tettem és jeleztem, hogy a terhességem miatt ezt a szerepet nem vállalhatom. Jól döntöttem, hogy így tettem. Amikor megtudtam, hogy gyereket várok azonnal tudtam, hogy ez a kisfiú meg fog érkezni, nem lehet gond, ezért is „mertem” elmondani a színházban. Nem vagyok egy spirituális típus, de éreztem, hogy ő meg fog érkezni az életünkbe. Nagyjából egy időben történt, hogy édesapám meghalt és a kisfiam megfogant. Egy lélek elment, egy pedig épp akkor érkezett” – tette hozzá elérzékenyülve a színésznő, aki januárban tér vissza a világot jelentő deszkákra. A színésznő keményen megküzdött azért, hogy a színész mesterség legyen a hivatása. „Mikor felkerültem Pestre, dolgoznom kellett, így elmentem egy diákmunka-közvetítőhöz. Bejelöltem, hogy vállalok könnyű fizikai munkát. Végül egy polifoam gyárban dolgoztam, éjszakai műszakban, elég kemény volt, de egyáltalán nem bánom, hogy ilyen munkám is volt, sőt, sokat tanultam belőle” – mondta a Sláger Téma műsorvezetőjének, Kalmár Tibornak Petrik Andrea. A beszélgetés a https://www.youtube.com/watch?v=AoXnrSND2N8 linken érhető el.

Oszd meg ha tetszett
0
Kategória: Mozi

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük