Európai egészségügyi unió: előrelépés az egészségügyi válságok hatékonyabb kezelése felé

Az Európai Bizottság a mai napon megtette az első lépéseket az európai egészségügyi unió megteremtése felé, melynek kiépítését Ursula von der Leyen elnök idén szeptemberben célul tűzte ki az Unió helyzetéről szóló beszédében. A koronavírus-világjárvány elleni küzdelem és a jövőben esetlegesen bekövetkező további egészségügyi szükséghelyzetek elhárítása érdekében végzett munka előmozdítása érdekében összehangoltabb együttműködésre van szükség uniós szinten. A most előterjesztett javaslatok – melyek az aktuális válság tanulságaira is építenek – jobb felkészültséget és reagálóképességet fognak biztosítani. Céljuk, hogy az európai polgárok válság esetén is magas színvonalú ellátáshoz jussanak, az Unió és tagállamai pedig képesek legyenek az Európa egészét fenyegető egészségügyi szükséghelyzetek megelőzésére és kezelésére.

Ennek a törekvésnek a jegyében a Bizottság ma új rendelet elfogadására tett javaslatot a határokon át terjedő súlyos egészségügyi veszélyek témájában annak érdekében, hogy megerősítse a Bizottság és az uniós ügynökségek koordinációs feladatok ellátására vonatkozó megbízatását. Azáltal, hogy előírja uniós egészségügyi válsághelyzet- és járványkészültségi tervek kidolgozását és nemzeti szintű tervekre vonatkozó ajánlások elkészítését, az új jogi keretrendszer előmozdítja a felkészülést, ezenfelül pedig a járványhelyzet nyomon követését és az adatszolgáltatást is javítani fogja. Az uniós szükséghelyzet kihirdetésére vonatkozó rendelkezések a koordináció elmélyítését szolgálják, és lehetővé fogják tenni a válságkezelés szempontjából fontos termékek kifejlesztését, felhalmozását és beszerzését.

Az uniós polgárok jobb védelme és a határokon át terjedő egészségügyi veszélyek kezelése érdekében meg kell erősíteni az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központot (ECDC) és az Európai Gyógyszerügynökséget (EMA), amelyek vezető szerepet töltenek be a koronavírus-járvány leküzdésére irányuló uniós munkában. Megbízatásának megerősítése révén az ECDC az eddiginél szélesebb körű támogatást nyújthat majd a Bizottságnak és a tagállamoknak. Ez a támogatás többek között a következőket foglalja majd magában: valós idejű járványügyi felügyeletet biztosító integrált rendszerek működtetése, felkészültségi és reagálási tervek kidolgozása, kockázatkezelési ajánlások megfogalmazása, a tagállamok helyi intézkedéseinek támogatása, valamint uniós laboratóriumi hálózatok kiépítése. Az EMA megbízatásának megerősítését annak érdekében javasolja a Bizottság, hogy az ügynökség egészségügyi válsághelyzetekben elősegíthesse a válaszintézkedések összehangolását. Ennek eszközét többek között a tudományos tanácsadás, a klinikai vizsgálatok koordinálása, valamint a kritikus gyógyszerek és orvostechnikai eszközök terén fellépő esetleges ellátási hiányok kockázatának nyomon követése és csökkentése jelenti. Ezenfelül a Bizottság ma azt is ismertette, milyen főbb elemekből épül majd fel a jövőbeli Egészségügyi Szükséghelyzet-reagálási Hatóság, melynek létrehozására a Bizottság 2021 végéig fog konkrét javaslatot tenni.

A fentieken túl az Európai Bizottság a mai napon engedélyezte annak a szerződésnek a megkötését is, mely eleinte 200 millió adag koronavírus-oltóanyag beszerzését teszi lehetővé az amerikai Pfizer és a német BioNTech vállalattól. A szerződés értelmében az uniós országok további 100 millió adag vakcinát igényelhetnek a két gyógyszeripari cégtől szükség esetén.

A teljes sajtóközlemény itt olvasható.

További információk

Oszd meg ha tetszett

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük