2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

A cég számára elsődleges a kiállítók, látogatók, munkatársak egészsége,ezért az EMMI által jóváhagyott Covid kézikönyvben kidolgozott szigorú egészségügyi protokollt léptetjük életbe rendezvényeinken. Magyarországon, a jelenlegi szabályozás értelmében a megfelelő óvintézkedésekkel nincs akadálya az üzleti rendezvények megtartásának. A szakkiállításon való részvétel nem hasonlítható a zenés táncos tömegrendezvényekhez, kisebb kockázatot jelent, mint vásárolni menni vagy tömegközlekedési eszközt használni.

Meggyőződésünk, hogy az üzleti életnek, a gazdaságnak működnie kell, ehhez pedig szükségesek a jól kontrollált módon lebonyolított üzleti rendezvények, mert a személyes jelenlétet az üzletkötésnél, kapcsolatépítésnél semmi nem tudja helyettesíteni. Ehhez kíván platformot nyújtani a mezőgazdasági eszközök és gépek forgalmazói és vásárlói számára a január végén megrendezésre kerülő szakvásár, amelyet már a Hungexpo megújult pavilonjaiban rendezünk. Az igényt a kiállításra jól jelzi, hogy eddig több, mint 120 kiállító cég jelentkezett, és folyamatos az érdeklődés.

Sajnálattal értesültünk a MEGFOSZ elnökségénének azon döntéséről, hogy 2021-ben nem kívánják megrendezni az AgrárgépShow-t.  Az AGROmashEXPO természetesen vár minden, kiállítani, üzletet kötni szándékozó céget, ahogyan a mezőgazdasági gépek, szolgáltatások, input anyagok, innovációk iránt érdeklődő vásárlókat is.

Hungexpo Zrt.

Oszd meg ha tetszett
0
Kategória: Kiállítás

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük