2020-ban újra robognak a zarándokvonatok a Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV-START együttműködésének keretében. A ma már hagyományos, a csíksomlyói pünkösdi búcsúba induló Boldogasszony zarándokvonat és a lengyelországi Czestochowába tartó Fekete Madonna zarándokvonat mellett a hercegovinai Medjugorjéba is indul októberben vonatos zarándoklat.

Különleges élményeket, rendhagyó programokat ígérnek most is az Erdélybe, Lengyelországba és Bosznia-Hercegovinába induló különvonatok. A szervezők a vonatos utazások alatt vonatrádióval, közös programokkal és éttermi-, mozgóbüfé szolgáltatásokkal is várják majd a résztvevőket.  

A Boldogasszony, valamint a Fekete Madonna zarándokvonatok fővédnöke dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke és dr. Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. A lengyelországi zarándoklat lelkivezetője dr. Veres András püspök lesz, a Medjugorjéba induló vonatos zarándoklatot ebben az évben is dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök vezeti.

Magyarország Kormánya támogatásával, a Rákóczi Szövetség közreműködésével és más szervezések keretében sok száz fiatal is részt vesz majd ezeken a határokon átívelő, a nemzeti összetartozást és a nemzetek közötti összefogást erősítő zarándokvonatos eseményeken.

2019-ben a MÁV-START 61 db különvonatot közlekedtetett, 11 543 belföldi és 241 nemzetközi csoport utazásában közreműködött, az így elszállított utasok száma meghaladta a 1,2 millió főt –­számolt be róla dr. Kormányos László. A MÁV-START vezérigazgató-helyettese elmondta, 2020-ban is jelentős csoportos utazás iránti érdeklődés mutatkozik, nemzetközi forgalomban elsősorban a kormány külföldi nyelvtanulási programjához kapcsolódóan, belföldi forgalomban pedig  az Erzsébet-táborok és az Eucharisztikus Kongresszus idején számít jelentős csoportos utazási igényre a vasúttársaság.


Harmadszor is! – Lelki megújulásunkért! Misszió hitünkért!

MEDJUGORJEI ZARÁNDOKVONAT A BÉKE KIRÁLYNŐJÉHEZ

2020. október 14-18. (5 nap/2 éj)

Lelkivezető: Székely János püspök;

Karnagy: Pálmai Árpád egyházzenész

Utazás: különvonat, 2. osztályú 6 fő/kupés, fekvőhelyes kocsikkal. Helyben különjáratos autóbuszokkal.

Szállás: zarándokpanziók, 2-3-4 ágyas szobák fürdőszobával, illetve fürdőszoba-használattal.

Ellátás: félpanzió (reggeli és ebéd vagy vacsora).

Indulás: Budapest Keleti pu., kora délutáni órákban.

Felszállási lehetőségek: Kelenföld, Dombóvár, Pécs

1. nap (október 14., szerda): Kora délután a Keleti pályaudvaron zarándokok fogadása, felszállítása, ünnepélyes búcsúztatás. Utazás Budapest-Kelenföld, Dombóvár, Pécs, Magyarbóly útvonalon.

2. nap (október 15., csütörtök): Utazás Horvátországon és Bosznia-Hercegovinán keresztül, Pélmonostor (Beli Manistir), Slavonski Samac, Doboj, Čapljina útvonalon, szépséges tájon, a Neretva-völgyében. Folyamatos lelki programok, közös éneklések, imádságok, gyónási lehetőség a vonaton. Čapljina: rövid autóbuszos utazás a szállásokra. Medjugorje: elszállásolás (2 éj). Délután énekelve, ünnepélyesen bevonulunk és részt veszünk a közös szabadtéri szentmisén.

3. nap (október 16., péntek): MEDJUGORJE. Reggeli a szállásokon. 8:00 órától szentmise a Szent Jakab-templomban. Cenacolo közösség meglátogatása. Csoportonkénti közös rózsafüzér imádság a Jelenések hegyén. Délután szabadprogram keretében rózsafüzér, majd közös szabadtéri szentmise, szentségimádás és áldás.

4. nap (október 17., szombat): Reggeli a szállásokon. 8:00 órától záró szentmise a Szent Jakab-templomban. Križevac (Nagy kereszt hegye): keresztút. Ebéd a szállásokon, csomagok bepakolása a buszokba. Indulás Mosztárba, találkozás az ottani ferences atyákkal, városnéző séta és az Öreg híd (Stari most) megtekintése. Este felszállás a vonatra és visszaindulás a csodaszép Neretva-völgyén keresztül.

5. nap (október 18., vasárnap): A zarándokvonaton hazaútban is közös programok, imádságok teszik teljessé a lelki élményeket. Folyamatos leszállási lehetőségek. Hazaérkezés kora délutántól az esti órákig. A programváltoztatás jogát a programok sorrendiségét illetően fenntartjuk!

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a programban a Jelenések hegyére és a Krizevácra gyalogosan megyünk fel. Mindkét hegy (különösen az utóbbi) igen meredek és sziklás. Kényelmes ruha és túracipő javasolt! Ezért kérjük Önöket, hogy csak az vállalja, akinek nem megterhelő ez, megfelelő fizikai egészségnek örvend.


Boldogasszony Zarándokvonat – a csíksomlyói búcsúba

Újra Máriaradna, Déva, Marosvásárhely, Gyergyó, Csík és a Gyimesek is!

2020. május 28-31. (4 nap/3 éj) 

Lelkivezetők: Burbela Gergely verbita, Tímár Asztrik ferences szerzetes és Felföldi László atya

 Máriaradnán a szentmisét bemutatja: Pál József Csaba temesvári megyéspüspök

Karnagy: Pálmai Árpád egyházzenész

Utazás: különvonat, 1. osztályú vagy IC+ kocsik, valamint 2. osztályú kocsik, ill. étteremkocsik.

Szállás: A kategória: 2-3 ágyas fürdőszobás szobák vagy apartmanok. B kategória: falusi turizmus és vendégházak, 2-3-4 ágyas szobák, fürdőszoba használattal. C kategória: zarándokház, ifjúsági szállás vagy kollégium 4-5-6-8 ágyas szobákkal és közös tusolókkal.

Ellátás: félpanzió (reggeli és vacsora). 

Útvonal: Szombathely, Csorna, Győr, Tatabánya, Budapest, Békéscsaba, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda

Hazafelé: Nagykároly, Budapest, Tatabánya, Győr, Csorna és Szombathely útvonalon közlekedünk!

1. nap: (05.28): Zarándokok ünnepélyes megáldása, majd indulás a kora reggeli órákban (Szombathelyről éjjel). Utazás először Máriaradna híres kegyhelyére, püspöki szentmise. Útközben több megállóval és köszöntővel érkezünk meg a késő esti órákban Székelyföldre, a Kárpátok ölelte Gyergyói- és Csíki-medencébe, majd a szállások elfoglalása és vacsora.

2. nap: (05.29.): Reggeli után indulunk a vasútállomásokra, ahonnan a Boldogasszony Zarándokvonattal folytatjuk utunkat először Madéfalvára.  Innen utazunk a GYIMESEK-völgyébe. GYIMESBÜKK vasútállomás: ünnepélyes fogadás, majd az ezer éves határra vonulunk, ahol láthatjuk a 30. számú vasúti őrházat és az ún. Rákóczi vár romjait, a Kontumáci kápolnát. A szabadtéri oltárnál szentségimádás a gyimesi csángókkal közösen, majd püspöki szentmise. 

3. nap: (05.30.): CSÍKSOMLYÓI PÜNKÖSDI FOGADALMI BÚCSÚ. Hargita megye központjába érkezzünk meg, ahol a vasútállomáson köszöntik és megáldják zarándokainkat. CSÍKSZEREDA: közös keresztaljként, énekelve és imádkozva felvonulunk a Kegytemplomhoz, majd a hegynyeregben ünnepi szentmise. Délután szabadprogram. 

4. nap: (05.31.): Korai reggeli után GYERGYÓSZENTMIKLÓS főterén Pünkösdi szabadtéri szentmise. Elköszönés a székelyektől, hazaindulás. Hazautazás közben tovább folytatódnak a programok, élménybeszámolók, közös éneklések a vonaton. Érkezés Budapestre és Szombathelyre a késő esti, éjszakai órákban. 

További információk: www.missziotours.hu

Oszd meg ha tetszett
0
Kategória: Turizmus

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük