Koroknai Klári: Egy budapesti szubkultúra
MERCI, AKI VÉLETLENÜL KERÜLT A PROGRAMISTÁK KÖZÉ
– Kivezetem a Mercikét, mert rossz karszalag van rajta!
– Jól van, TESSÉK! Vezessél ki!
Egy vasmarok fogta meg a nő karját, egy fekete ruhás, nagy testű, „golyófejű” biztonsági őr kezdte el kifelé vezetni, ebből a fogásból sosem tudott volna Merci szabadulni. Mégsem félt, még csak meg sem szeppent, sőt még tetszett is neki, nevetgélve vonult. A „golyófejű” biztonsági őr pedig kifejezetten félelmetes külsejű és szemmel láthatóan erős volt, akinek még a szeme se rebbent, zordan vezette Mercit. Annak ez érdekes volt egy darabig, aztán megunta, és csak annyit mondott: Jól van, hagyjál már Macesz! Macesz abban a pillanatban elengedte a nőt, egymásra néztek és mosolyogtak, látszott, hogy kedvelték egymást. A férfi foglalkozását tekintve biztonsági őr volt, azonban épp nem volt szolgálatban, hanem a programista csapat egyikeként, rendezvényen tartózkodott. Eközben történt az, hogy rövid időre kitört belőle a biztonsági őr, és pusztán szórakozásból Mercit kezdte el dresszírozni.
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
MEGNYITÓKON ISMERI MEG A TÖBBIEKET – ZEITGEIST
– És most tényleg csak emiatt verték le a falat?
– IGEN!
– HUÚH!
– De majd helyre lesz állítva!
– Akkor jó!
„Tizenöt fiatalból álló művészcsoport most bebizonyítja, hogy még az alkotás is jobb együtt, illetve, hogy az egyes művészeti ágak remekül megférnek egymás mellett. A kiállítás szereplőit alkotó „többség”, azaz a fiatalokból álló művészpárosok és csoportok most bebizonyítják, hogy az egyes művészeti ágak remekül megférnek egymás mellett, illetve, hogy a társakkal való munka egészen új élményekkel gazdagítja az alkotás folyamatát.”
Műcsarnok hátsó termei gyönyörűek, üresen is el lehet őket csodálni, apszis és kereszthajók. Mercinek éves bérlete volt a Műcsarnokba, (nyereményjátékon nyerte), így minden tárlatvezetésen részt vett egy teljes évig. Egyszer azzal kellett szembesülnie, hogy az egyik szép teremben két nagyméretű falról is leverték a vakolatot és a törmelék alatta állt fölhalmozva. Amit ő inkább félelmetesnek tartott, mint ötletesnek és inkább destruktívnak, mint konstruktívnak. Egyik oldalon a fal nagy méretéhez képest kis betűkkel, kirakva egy szó: LOVE. A pusztítás rövid megtekintése után ment tovább, magában némi akasztófahumorral azt gondolta, hogy legközelebb hullák vagy levágott fejek lesznek a kiállításon egy PEACE fölirattal. De végül is a fal helyre lesz állítva, hiszen a záró tárlatvezetés egyik kurátora megmondta!
„A tizenöt művészcsoport – mint a Tehnica Schweiz, az Asztaltársaság vagy az 1000% – között olyanokat is találunk, melyekben a legkülönbözőbb műfajok, az építészet, a képzőművészet, a médiaművészet, a design vagy az irodalom képviselői dolgoznak együtt. A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül megrendezett tárlaton kiállított művek az alkotóközösségekben munkáló folyamatokat elemzik, illetve a Műcsarnok mint kiállítási helyszín közösségi térként való hasznosítására tesznek kísérletet.”
Voltak érdekes dolgok is a Műcsarnok „Egyszerű többség” című kiállításán. Lelenczi Merci annyira nézelődött, hogy kicsit lemaradt valahol, így nem hallotta egy újabb nagy színtér, a körös-körbe fóliázott terem történetének elejét. Itt egy szép nagy teremből semmi sem látszott, négy falát elejétől a végéig fólia borította. Mikor becsatlakozott a többiekhez, a másik kurátor: Gábor épp azt ecsetelte, hogy a fóliát azért rakták föl, hogy a terem ornamentikáját kiradírozzák, az álmennyezetet pedig azért szedték föl, hogy oda bepillantást lehessen nyerni. Jesszusom! – hüledezett Merci magában.
– Akik az álmennyezetet leszedték, azok verték le a falat is?
– NEM!
– Nem?!
Két rommá tett termet lehetett megtekinteni a kiállítás keretén belül Egyik helyen a fal leverve, fólia alatta, törmelékkel rajta. Másutt szintén fólia, onnan az üvegablakos álmennyezet hiányzott. Merciben joggal fölmerülhetett, hogy ugyanaz a ROMBOLÓ tábor csinálhatta mindkettőt. Emiatt tette föl a férfi kurátornak a kérdést: Akik az álmennyezetet leszedték, azok verték le a falat is? És a nemleges válasz kifejezetten meglepte. Szétverni a Műcsarnok gyönyörű termeit?! A kiállítás nagyon életszerű és valóságot tükrözően pokoli volt. De eltántorítani akkor sem lehetett őt, járta szorgalmasan a különféle helyeken lévő tárlatokat. Látni és tanulni akart, megtudni milyen a kortárs művészet. Nemcsak a Műcsarnokba járt, hanem sok más helyre is, az Ernst Múzeumba, a Szépművészetibe, a Ludwig Múzeumba, a Kogart Galériába, a Kieselbach Galériába, (…), mindenhová, ahova csak lehetett. Festeni akart. Rajzolni tudott, egyszer felvették fázis rajzolónak egy rajzfilmstúdióba, festeni viszont sosem festett. Látni és tanulni vágyott, megtudni milyen a kortárs művészet. Időnként ugyan kifakadt, például a Viziváros Galériában, amikor meglátott ott egy nagyméretű szürkére festett vásznat, művészeti alkotásként. Egy vászon lefestve szürkére, ez lenne a műalkotás? Muszáj volt elmondania bánatát a galéria vezetőjének, hogy mennyire szenved ezektől az úgynevezett „műalkotásoktól”, sokfelé megy és rosszak a tapasztalatai, az Ernst Múzeumban gumicsizmákat látott kiállítva és régi típusú mosdókagylókat. HÁT, MI EZ? A Ludwig Múzeumban pedig régi és ócska székek voltak egymás után, és egymáshoz közel felszögezve a falra. ÉS EZ MI? Akkor a Viziváros Galéria vezetője elmagyarázta, hogy ez a korszellem és jobban teszi, ha belenyugszik, mert hogy, (bár neki se mindig tetszik de), ez van. Merci hálás volt a beszélgetésért, sok mindent megtudott, és nagyon rajta volt, hogy belenyugodjon! Egy új szót is tanult: ZEITGEIST. Járt tovább serényen, sosem volt pénze, ezért hogy ingyen nézhesse meg a múzeumi kiállításokat, elment az ingyenes megnyitókra. Meghallgatta a megnyitó beszédet, megnézte a képeket vagy szobrokat, valamint az időszaki kiállításon túl az állandó kiállításokat is, majd ezután távozott. Nem borozott, nem pogácsázott, eszébe se jutott, hogy részt vehetne egy-egy fogadáson.
Mivel sokat járt megnyitókra, feltűnt neki, hogy pár embert mindig mindenütt ott lát. Naivan azt gondolta magában, hogy ezek festők illetve alkotóművészek. Később kiderült, hogy ezek a potyalesők nagy táborából valók voltak, az úgynevezett programisták. Egyikükkel, Bölcsész Lalival beszédbe is elegyedett a „Mia Manóban”, (a Mai Manó Házban), és Lali azonnal bemutatta őt az ismerőseinek, a programista csapat tagjainak. Merci aznap maradt ott először fogadáson. Pogácsából és borból bőven akadt, beszélgettek és jóba lettek Lalival, innentől együtt járták heteken át a kiállítások megnyitóit. Lali bevezette őt a rejtelmekbe, akárhova mentek, Lali mindig valamit magyarázott neki és mutogatta a társaságukhoz tartozó embereket, a „HIÉNÁKAT”.
„DESSZERTEK / Gyümölcsös chia puding – pohár desszert / Cappuccino szelet / Fűszeres trüffel torta / Bicskei almáspite / Lúdláb / Szatmári szilva”
Merci nagyokat nézett, számára ez egy teljesen új világ volt! Együtt jártak Lalival megnyitóról-megnyitóra napi rendszerességgel, és bár Lali tényleg okos fiú volt, bölcsész végzettséggel és egy festőművész ex-nejjel rendelkezett, elsősorban csak a fogadások érdekelték, a kiállítások kevésbé. Mellette vált Merci „hiénává”, mellette esett át a ló túloldalára, a képeket és a szobrokat felejtette el megtekinteni, onnantól őt is a fogadások érdekelték. Igazán jól megvoltak együtt egy ideig, Lali bevezette új barátnőjét az ő világába, a „hiénák” társaságba, akiket Lali saját magával együtt megvetett, és az első adandó alkalommal, mikor egy filmes munkát ajánlottak neki, faképnél hagyva mindent és mindenkit, azonnal kiszállt. Merci is továbblépett, és a kiállítás megnyitókon kívül más típusú rendezvényeken is részt vett. Egy konferencián újabb ismerősre tett szert, innentől egy Csiga Janó nevű dörzsölt programistát kezdett el kísérgetni, (akiről azt lehetett hallani, hogy zenész és spion). Hónapokon át együtt járt vele, napi 10-14 órában sajátíthatta el a férfi mellett a „szakmai” ismereteket. És bár Csiga Janó módfelett irigy természetű volt, sajnálta az infókat valamint a jobb programokat megosztani vele, ennek ellenére ha nagyon jól viselkedett, elvétve már igazi, zártkörű, nagyszabású VIP fogadások résztvevője is lehetett. Úgy tűnt, felfutóban volt a „hiénák” közti karrierje!
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT – VÉLETLENÜL RÁDAY MIHÁLYT ÜNNEPLIK
„A városvédő Ráday Mihályt hetvenedik születésnapján köszöntő kötet megjelent! Ötven érdekes írás a legjobbaktól… Aczéltól, Esterházy Pétertől, Tóth Krisztinán, Spiró Györgyön át, Grecsó Krisztiánig. Vámos Miklóstól, Saly Noémin át Vágó Istvánig, Bródytól Zoránig… Vallomások szerelemről, barátságról, a városról, a világ dolgairól…”
Hogy kevesebb gondja legyen, Csiga Janó megtanította a kezdő Mercit alapvető dolgokra, hogy mikor mit csináljon, mire ügyeljen, mire vigyázzon. Ne siessen, ne keltsen feltűnést, lehetőleg ne hagyja, hogy fényképezzék, finoman viselkedjen, ne vesse keresztül a táskáját a vállán, lehetőség szerint ne regisztráljon, ne adja ki a nevét, (…), csupa fontos kis apróságra okította, egyfajta tanítványként kezelte, akit sűrűn dresszírozhatott. Merci gyorsan tanult, sok függött ezen, hiszen sokféle helyre jártak. Legalább viselkedni kellett tudni, ha már mindenhova meghívó nélkül érkeztek!
– Érzed? Ez marihuána!
– Éreztem, de azt hittem égett gumiszag!
– Kérjél tőlük egy tengerészt!
– Mi az a tengerész?
Éppen az A38-as hajóról távoztak egy rendezvényről, mentek végig a Duna-parton, közben nézték azokat, akik álldogáltak és cigarettáztak a part mentén. Merci időnként rendkívül tájékozatlan tudott lenni és még soha nem fogyasztott semmilyen drogot, ellentétben Csiga Janóval, aki ahogy megérezte, egyből meg is kívánta „Mariskát”. Merci sokáig elfogadta a kisinasságot, hogy mindig engedelmeskednie kellett, hogy az egoista Csiga Janó még azt is elvárta tőle, hogy a gondolatait kitalálja. Merci gyakran érezte rosszul magát mellette, mégis kifejezetten ragaszkodó volt, figyelt és tanult, felismerte már a marihuána szagát és ami még fontosabb volt, hogy észrevétlen tudott bemenni a legelegánsabb és legjobban őrzött rendezvényekre is! Volt hogy kora délutántól másnap hajnalig járkálgattak ide-oda, programról-programra. Egyszer mikor egyik helyről készültek átmenni a másikra, az utcán egy kapura kihelyezett virágkoszorút pillantottak meg. Vigyázz, itt buli van! Az amúgy visszafogott férfi, Csiga Janó azonnal felvillanyozódott és belépett volna azon a kapun. Merci simán elsétált volna mellette, (ebből látszott, volt még mit tanulnia), nem tulajdonított jelentőséget a kirakott dísznek. Csodálkozás közben az jutott eszébe, mikor a belvárosi Zrínyi utcában bandukoltak, ő ránézett egy festett szőke nőre, aki két férfivel kokettált, ez neki nem mondott semmit. Ellenben Csiga Janó értőn nézte a jelenetet, és már közölte is: Ez egy kurva! Innen nem messze van a bordélyház! Janó szinte észrevétlenül, egyetlen fejmozdulatával mutatta merre, közben haladtak tovább egy pillanatra sem álltak meg, csak Merci kapkodta hátra a fejét, hogy lássa, a festett szőke kurtizán épp két külföldi pasit akart befűzni. A zenész-spion Csiga Janó az út hátralévő részében azt magyarázta neki, hogy mi a kurtizánok trükkje, hogy szedik le a férfiak pénzét, ha már egyszer becsábították őket a kupiba, hogy ülik körül többen, drága pezsgőket rendelve, hogy kopasztják meg a pancsereket. Aztán onnan ám, nem lehet fizetés nélkül távozni! – mondta hangsúllyal. Megtudhatta tőle azt is, hogy csak kísérővel szabad belépni ilyen helyre, aki mellett nincs félnivaló, azt is, hogy Csiga egyszer egy ilyennel volt ott. Olyan elégedett kifejezéssel említette, hogy Merci úgy hitte, valami nagy gengszter kísérője lehetett!
„Ráday Mihály hetvenéves lett, és vele együtt immár hetven éve érik speciális tudása a múltról, építészetről és kultúráról. A legnagyobb adomány pedig az, ha egy ember képes a tudását kifejezni, továbbadni; ahogyan ezt Ráday tette és teszi képekben, hangokban, írásokban évtizedek óta. És hogy kikre is hatott kivételes jelleme és gondolatai által? Erre a kérdésre feleljenek azok nevei, akik – a felesége kérésére – ebben a kötetben egy-egy írás erejéig tiszteletüket és megbecsülésüket fejezték ki a hetvenéves Ráday Mihálynak.”
Bármennyire nézte is Merci azt a virágkoszorút a kapun, neki nem ugrott volna be róla semmiféle buli, pedig Csiga Janónak igaza volt, amint az hamarosan kiderült. Álltak ott és várakoztak, miközben Janó egy gyakorlatias kifejezést tett: Úgy is kijön majd valaki! És akkor mi bemegyünk! Mert ugye, nem csöngethettek be csak úgy, hogy itt vannak, megjöttek hívatlanul egy kerthelyiségbe, a zártkörű bulira, amiről azt sem tudják, hogy miről szól és ki rendezte! Várakozniuk kellett, de ez nem tartott sokáig, perceken belül kinyílt a kapu és kijött rajta egy pár, ők pedig bementek. Valóban buli volt, pezsgő és torta árulkodott arról, hogy valamit vagy valakit, valamiért, valakik ünnepeltek. Foglaljunk állást! – mondta Janó, mire állást foglaltak, azaz leültek az egyedüli szabad asztalhoz, magukhoz vettek pezsgőt, sütit és figyelmesen nézelődtek jobbra-balra. Egészen sok ismert és népszerű embert lehetett látni a résztvevők között. Szívesen elnézték őket, de megriadtak attól, hogy látták feléjük közelíteni Szinetár Miklós a feleségével, Hámori Ildikóval. Ezt igazán nem tudták mire vélni, pedig ők igyekeztek maximálisan észrevétlenek maradni, a házaspár viszont őket nézte és határozottan feléjük tartott. Hűha! Gáz van? Levegőt visszafojtva figyelték mi fog történni.Miután a házaspár odaért, megálltak ott és végtelenül udvariasan Szinetár úr megkérdezte, hogy visszaülhetnek-e az asztalukhoz. Csiga Janó hasonlóképp udvariasan reagált, mire Szinetárék mosolyogtak és visszafoglalták az asztalukat. Mint később kiderült, a kerthelyiségben zajló zártkörű partit Ráday Mihály 70. születésnapjának tiszteletére rendezték. Merci és Csiga Janó ott tudott maradni, csak át kellett ülniük máshova. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
VASUTASNAPON – MERCI ELMENEKÜL JANÓ SZERETŐJE ELŐL
„Három szakon 70 frissen végzett vasúti tiszt tett fogadalmat ma délelőtt 10 óra után a Tatai úti MÁV Vasúttörténeti Parkban a 65. Vasutasnapon. Mint minden évben, idén is 09:20-kor indult különvonatunk az ünnepi rendezvényre a Nyugati pályaudvar 1. vágányáról. A csarnokban még a tavalyi alacsony létszámtól is kevesebben voltunk. Igaz, 2014-ben az avatandó tisztek is jóval többen – 104-en – voltak. Mielőtt Keszmann János, a Baross Gábor Oktatási Központ (BGOK) képzésfejlesztési osztályvezetője a Paradicsom meghódítása dallamára bevezette volna őket, a MÁV Szimfonikusok Fúvószenekara filmdalokat játszott Bakó Roland vezényletével. Felcsendült Morricone: Volt egyszer egy Vadnyugat filmzenéje és Strauss: Szabad a pálya gyorspolkája.”
Díjátadó és fogadás háromszor egymás után, ez mintha csak a programistáknak lett volna kitalálva! A két zenész úr, már délelőtt 9:30-kor megérkezett a Vasúttörténeti Parkba, mire délután lett, többször belakmározott a három napos ünnepség legelső napján, pénteken. Merci délelőttönként nem evett ezért csak délután szeretett volna csatlakozni hozzájuk a vasutasok tisztavató ünnepségre. DE HOGYAN? Igazán nagyon sokat utazott a 30-as busszal a Tatai útig, aztán végre odaért és azt látta, hogy több őr állt a kapunál és még több hostess lány a vendégeket fogadni. Rájuk nézett és azonnal visszafordult azzal, hogy ide őt nem fogják beengedni. Mit keres ő itt? Mit mond, ha megkérdik? Nyilván az kevés, hogy a zenész ismerősei hívták, hiszen őket se hívta meg senki, de azok valahogy mindig bejutottak. Vajon hogy csinálták? És mért nem mondták meg neki, hogy kell? – morfondírozott magában. Kezdő volt még, egy kis pancser. Elindult a visszafelé vezető úton, de közben mérges volt, mert rengeteg idő eltelt az utazással a júliusi napsütésben. Fölösleges lett volna ez a nagy út? – megint fordult egyet és lépéseivel ismét a kapu felé tartott. Úgy gondolta legfeljebb kirúgják, de akkor is próbát tesz. Ment az őrök és lányok csoportja felé, minél közelebb ért annál rosszabbul érezte magát de haladt, lépegetett előre, lehajtott fejjel. Viszont ahogy pár lépésre a közelükbe ért, azt látta, hogy nagyon szenvedtek azok is a melegtől. Az őrök a bejáratnál álltak, nagy fekete felszerelésükben és jobbra kornyadoztak a hőségtől, a hostess lányok beljebb ültek a padon, fehér ingben és balra hűsöltek az árnyékban. Senki nem foglalkozott Lelenczi Mercivel, rá se hederítettek. Erre aztán igazán nem számított, megkönnyebbülten besétált a nagykapun. Hatalmas területen helyezkedik el a FÜSTI, a sínek és a kiállított vonatok miatt, gyalogolt benne tovább, kereste a zenész urakat, akik őt idehívták.
– Itt van!
– Sziasztok!
– Hogy jöttél be?
– Besétáltam!
Azok ketten, épp kellemesen hűsöltek egy kiállított vasúti szerelvény árnyékában. Darabos Miska kifejezetten szerette a stabilitást, a hagyományosan ismétlődő programokat, ezeken biztonságban érezte magát, nem kellett izgulnia mi fog történni, tudta mikor mi zajlik és hogyan. Egy ilyen általa kedvelt rendezvény volt a vasutasok nagyszabású ünnepsége, évente júliusban. Miskáék ültek egy padon, az egyik ebéd utáni pihenőjüket tartották. Tényleg nagyon meleg volt, ami rajtuk is látszott. Itt van! – kiáltott föl Miska mikor Mercit meglátta, Csiga Janó pedig egyből azt tudakolta tőle, hogy jött be. Azért érdekelte őket, mert nem tájékoztatták a kis tudatlant csak maguk után hívták és kíváncsiak voltak, hogy oldotta meg a feladatot. Hát, úgy, hogy nagy gyáván besétált a főkapun! Egy ideig hármasban voltak és nyugalom volt, aztán megérkezett a pattogós keménységgel beszélő tanárnő, Fehér-Patkány Éva, onnan kezdve Mercinek nem volt helye a kis társaságban, rövid úton kiüldözte ez a kőkemény nő, aki mindig is rossz szemmel nézte őt, nem tűrte meg, irgalmatlan volt vele szemben, legszívesebben elharapta volna még a torkát is. Ezúttal is hol ide, hol oda ütött a szavaival, Merci alig bírta elviselni, egyfolytában rángott tőle a gyomra, komoly feszültségek keletkeztek benne, szörnyen szenvedett.
„Saláták / Klasszikus cézár saláta koktélrákkal / Sült brokkoli, málna ecet, angol zeller / Bulgur saláta zöldségekkel / Amerikai káposztasaláta”
A fogadáson kapkodva táplálkozott, illetve egy kis salátát magába tömködött, aztán sietve távozott, vagyis inkább futva menekült Fehér-Patkány Éva elől, aki se vasutas, se meghívott vendég, se újságíró nem volt, mindössze egy nagyszájú ál-újságíró. De amit Merci akkor még nem tudott, hogy Csiga Janó egyik szeretője volt. Utóbbi szép csöndben nézte az eseményeket, és remekül szórakozott rajta, amikor Éva nekiesett Mercinek. Na, és ezt a feladatot, vajon hogy oldja meg a kis kotnyeles? Sehogy, ez meghaladta képességeit! Elmenekült és a három napos rendezvény második napjára már nem is akart kimenni. Valahogy nem volt hozzá kedve!
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
LEGÁLISAN A FONOGRAMON – MERCI & SZIÚ
– Innen a Fonogramra megyek!
– HÜLYESÉG! Oda nem lehet bejutni!
– Jól van, na!
„Új hely, új színházi fesztivál! Május 26-án startol a FAL Fiatal Alkotók Színházi Fesztiválja a Csontváry Művészeti Udvarház és Bartók32 Galéria új színháztermében. Hat nap alatt hat (a) színház! Szeretettel várunk mindenkit! Gyertek! FIATAL ALKOTÓK SZÍNHÁZI FESZTIVÁLJA A CSONTVÁRY SZÍNHÁZBAN Fiatal színházi alkotóknak ad otthont május 26-31. között a Csontváry Művészeti Udvarház a Bartók Béla úton. A fesztivál programja: FAL – Fiatal Alkotók Színházi Fesztiválja a Csontváry Színházban 2015. május 26. – 2015. május 31. Helyszín: Csontváry Művészeti Udvarház és B’32 Galéria”
A XI. kerületi Csontváry Udvarházban, a megnyitó utáni fogadáson, Sziú kezdetben normálisan tárgyalt egy színházi rendezővel arról, hogy mi lenne ha most elkészült darabja valamikor bemutatásra kerülne. Aztán kevéssel később már verekedni akart ugyanezzel a rendezővel. A nyugodt beszélgetésből parázs vita keletkezett, majd Merci arra kapta föl a fejét, mikor meghallotta Sziú, ismerős nagy hangját: NA GYERE KI, BAZMEG! Mikor kitört a botrány, azonnal sietve ott termett, faképnél hagyva Labodát. Tisztában volt vele, hogy Harcias Sziú, ez az erős és kérlelhetetlen vadember leállíthatatlan, de azzal is, hogy képes lesz tompítani a helyzet élét. Laboda viszont meghúzta magát az egyik sarokban, ő nagyon nem bírta az efféle jeleneteket. Ostorként csattogtak Sziú szavai a rendező felé: MAJOM VAGY! Mássz vissza a fára! És visszafogottan ugyan, de a rendező is küldött néhány mondatot Sziú felé, miközben Merci mindent megtett azért, hogy pont kerüljön a vita végére, utána pedig minél előbb eltűnhessenek onnan. Még történt egy-két szóbeli ütés-váltás, majd Sziú, Merci és Laboda sietve elhagyták a színhelyet. Két utóbbi nagyon udvariasan, direkt nagyokat köszönt jobbra-balra és annak örültek, hogy Sziú nem szólalt meg többé, befogta végre nagy száját. Nézegettek maguk mögé és próbáltak onnan minél előbb, minél távolabbra jutni. Nem szóltak rá Sziúra, ami történt megtörtént, (és talán nem is mertek volna). De miután tisztes távolságba kerültek a Csontváry udvartól és föllélegeztek, Laboda hamarjában elbúcsúzott tőlük és Merci sem bánta volna, ha egyedül maradhat, nyugalomra vágyott. Akkor viszont nagyon kedvesen Sziú azt mondta: Jól van Merci, elkísérlek a Fonogramra! Merci elámult ezen, igencsak meglepte a szokatlanul barátságos hangnem, az ajánlat pedig úgy szintén, kellett neki egy-két másodpercnyi idő, hogy átálljon. Mielőtt Harcias Sziú betámadta volna a rendezőt, ővele is durva volt, csúnyán ráripakodott azzal, hogy nem fog tudni bejutni a Fonogram díjátadóra, fölösleges is mennie! Kifejezetten utálatosan viselkedett, Merci igazából már nem is akart vele szóba állni, elege lett belőle.
„A Fonogram díjat (Arany Zsiráf díj néven) a magyarországi hangfelvétel-kiadás kiemelkedő sikereinek és teljesítményeinek, díjazására alapította a MAHASZ közgyűlése 1992 szeptemberében. A díj neve 2004-től kezdve Fonogram – Magyar Zenei Díj. A Fonogram díj célja, hogy elismerje a hangfelvétel-kiadás kiemelkedő sikereit létrehozó művészek és kiadók tevékenységét, valamint azokat a hangfelvételek előállításához szükséges tevékenységeket, – illetve azok művelőit – amelyek zenei életünket és a hangfelvétel-kiadást előre viszik, illetve olyan új és eredeti produktumokat hoznak létre, amelyek a szakma képviselői és a közönség előtt kiemelkedőnek minősülhetnek.”
– Hány centi vagy, Sziú?
– Százkilencvenöt!
– Csak?! Azt hittem, kétméteres vagy!
– Ha nagyon kihúzom magam, lehetek annyi is!
Aztán Sziúból egyszerre csak kiment az összes rosszaság, átváltozott, jó lett és alkalmazkodó. Annak ellenére, hogy továbbra sem hitt abban, hogy Merci bejuthat a Várkert Bazárba, a keményen őrzött díjátadóra, mégis el akarta kísérni, vele akart menni, vele akart lenni. Merci kedvelte Sziút, ezért vett egy nagy levegőt és ketten együtt útra keltek. Sziú nagydarab volt, erős és magas, hosszú, fekete, dús hajával olyan, mint egy indián. Bárhol megjelent, egyből észrevették. Vele nem lehetett csak úgy, feltűnés nélkül megjelenni! Merci pont emiatt kezdett lemondani arról, hogy bejuthat, alaposan lehangolódott de nem mutatta ki bánatát. A Csontváry Udvarháztól nem volt messze a Várkert Bazár, villamossal utaztak egy keveset, majd leszálltak és lendületes léptekkel haladtak a célpont felé, (illetve Sziú gyors lépteit Merci megpróbálta követni), közben beszélgettek erről-arról. Aztán valami olyasmi történt, amit Merci alig hitt el, és az elkövetkezendő napokban egyfolytában erről beszélt az ismerőseinek, mert hogy ilyen nincs, csak a mesékben!
Tömören összefoglalva, az történt, hogy odakint az utcán, megszólította őket egy számukra ismeretlen énekesnő, valamilyen kérdéssel fordult hozzájuk, aztán váltottak vele pár mondatot, mire ugyanez az énekesnő, gondolt egyet és bevitte őket a Fonogram díjátadójára, mégpedig hozzátartozóiként. Előtte olyasmiket mondtak neki, – ami nem fedte a valóságot -, hogy a Manfréd nevű zenész haverjuk bevinné őket, de hát ugye, nem tudni mikor érkezik, teljesen kiszámíthatatlan az a botrányhős. A számukra ismeretlen énekesnő, hallott már Manfrédről, amit azzal jelzett, hogy elfintorította a száját. A sztorijukból annyi volt igaz, hogy a botrányairól ismert zenész: Manfréd, valóban a haverjuk volt, viszont soha nem vitte volna be őket, hanem magasra tartott orral besétált volna előttük, miközben ők nagyon, nagyon, de nagyon rosszul érezték volna magukat. Ennyi történt volna, ha jön a Manfréd! Szerencséjükre az ismeretlen énekesnő nagyon nem bírta a folytonosan botrányt okozó Manfrédot, emiatt egyből fölkarolta őket és pillanatokon belül megkapták odabent a világos lila, Fonogram feliratos karszalagot, az énekesnő „hozzátartozóiként” jöhettek-mehettek, legálisan bent lehettek a Várkert Bazárban este 8 órától. Nem voltak ahhoz szokva, hogy belógás nélkül, szabályosan vehessenek részt nívós eseményen, ezért elégedetten és sűrűn néztek rá világos lila karszalagjukra. EZ IGEN! Majd a Fonogram – Magyar Zenei Díj díjátadó ünnepségére, a zenészek éves nagyszabású eseményére, valóban megérkezett az ő hírhedt Manfréd haverjuk és mikor meglátta őket, a legnagyobb meglepetéssel az arcán kérdezte tőlük: HOGY JÖTTETEK TI BE? És hiába mondták el neki a színtiszta igazságot, Manfréd nem hitte el, és többször is elismételte hitetlenkedve: Át akartok ti verni engem, ez nem lehet igaz!
Aztán berobbant a Várkertbe, illetve a társaságba Frankó Tivadar, mert hogy karszalag gyűjteményében volt egy világos lila színű, felvette és besétált vele. Elképesztette a többieket azzal, mikor a lélekvándorlásról kezdett el beszélni, és hogy ennek a gyakorlati működéséről szándékozik írni. Ekkor Manfréd és Sziú leléptek, mert nem voltak erre kíváncsiak, inkább fotózkodtak együtt, épp szent volt köztük a béke, nagyon megtalálták akkor ott egymást.
Mercit viszont elkápráztatta Tivadar szövegelése, és szívesen elmerült a hallgatásában: A test ugyan meghal, de a lélek továbbszáll, továbbáll, a megismerések útján sétál. Vagyunk fehérek és feketék, nők és férfiak, a legkülönbözőbb országokban élünk és a legkülönfélébb nyelveken beszélünk. Vallásokat, pártokat váltunk és nézeteket cserélünk. Egyre csak vándorlunk és ismerkedünk a földi léttel. Hogy az idők a végtelenben összefonódnak, az nem annyira félelmetes, mint inkább izgalmas.
A rövid bevezető után közölte, hogy több párhuzamos életrajzot is felállított, egy ilyen a Pauline Bonaparte (1780-1825) és a pop királynő Madonna (1958-) közti párhuzam. Ha feltételezzük, hogy ugyanazon lélek vezérelte előbbit és vezérli utóbbit is, akkor ennek a nyomán különféle következtetések vonhatóak le. Például, hogy Pauline Bonaparte, azaz Borghese hercegné sem lehetett egy mindennapi hölgy, és hogy milyen szinten rúghatta félre ő is a konvenciókat, mennyire lehetett eredeti, makacs vagy éppen konok, milyen hatással lehetett kortársaira. És így tovább, sokkal komplexebb képet kaphatunk mindkettejükről.
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
NJSZT KONFERENCIA – MERCI & TIVADAR JÁTSZANAK
„Fény és Árnyék – 9. DE! konferencia / Az esemény időpontja: november 19. 10.00 – 17.00 / Helyszín: Danubius Hotel Gellért, Budapest / A rendezvény ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. / online regisztráció”
– Ez egy kiscica!
– Miiicsoda?
– Egy cica! Látod, itt a két szeme, és a fülei!
– Jaaa igen, tényleg!
Egykori okítójától, Csiga Janótól tanulta, hogy ő sem a főbejáraton ment be, (ha csak nem volt muszáj), és a regisztrációt is kerülte, ha csak egy mód volt rá. Lelenczi Merci fölment az emeletre és a regisztrációs asztalokat megkerülve, oldalról lépett be a Gellért Szállónak abba a teremébe, ahol a díjátadó eseménye zajlott. Délután 12:20 körül lehetett, és az első, akit az ajtó közelében megpillantott, a felé biccentő Tivadar volt, és abból ahol ült, arra lehetett következtetni, hogy ő is ugyanazon az oldalajtón szivárgott be, valamint arra is, hogy nem sokkal azelőtt. Merci visszabólintott majd leült az előtte lévő sorban, nem közvetlen elé, hanem egy-két székkel arrébb, hogy a férfi kilátása megmaradjon. A potyázók komoly létszámban képviselték magukat a Neumann
János Számítógéptudományi Társaság rendezvényén. Azért voltak sokan, mert évi rendszerességgel ismétlődő konferenciáról volt szó, megszokták és ismerték a menetét. Ha online nem regisztráltak, akkor is bemehettek, ha csak ebéd előtt értek oda, még akkor is, a szervezők igazán nem voltak szigorúak, így a feltételek kedvezők voltak a számukra.
„A konferencia tervezett programja: 09.30-10.00 Regisztráció / 10.00-10.10 Konferencia megnyitás / 10.10-10.40 Bódi Gábor: Digitális Magyarország, digitális készségek / 10.40-11.10 Bőgel György: Színe és fonákja / 11.10-11.25 Kávészünet / 11.25-11.55 Talyigás Judit: IT pro és kontra / 11.55-13.00 Az NJSZT 2015. évi díjainak, valamint a Kovács Attila díj – „ Az év informatikai újságírója” – átadása”
Az elismerő díjak átadása után invitálták a közönséget ebédelni, mire az emberek kijöttek a konferencia teremből, és elindultak az étterem felé. De kicsit még várni kellett arra, hogy kinyíljanak az étterem ajtók. Mialatt a potyázók várakoztak a bejutásra, egymást méregették, (kik vannak ott, ki kivel jött, hogy öltözött fel), közben beszélgettek egymással. Tivadarhoz és Mercihez becsatlakozott a bozontos hajú Etelka az anyukájával. Kizárólag Etelka volt potyázó, az anyukáját csak magával cipelte néha ide-oda, a többiek már jól ismerték a mamát is látásból. Váltottak velük néhány szót, Etelka elújságolta, hogy munkát kapott egy középiskolában, (korábban az Eltén dolgozott, majd sokáig sehol). Kicsit társalogtak még, aztán egyszer csak megnyílt az étterem szárnyas ajtaja, Frankó Tivadar a hosszú lábaival elsők között nyomult be az étterembe, törtetett előre, hogy az általa kedvelt asztalt elfoglalhassa maguknak, közben sietve hátra szólt: Gyere Merci!
„Helyben készített italok: Házi szörpbár – bodzavirág, akácvirág, meggy, zöld dió, levendula / Caffé Perté kávékínálat és La Via Del Té prémium teaválogatás / espresso, tejeskávé, cappuccino, hosszú kávé / Alkoholmentes italok: Rostos és szénsavas üdítők / Cappy 100%-os gyümölcslevek: narancslé, almalé, sárgabarack, körte / Coca-Cola, Coca-Cola Zero, Fanta, Tonic, Gyömbér / Szentkirályi Ásványvíz (szénsavas és szénsavmentes)”
Leves és pörkölt után következtek a sütikék. Tivadar, aki nagyon játékos volt, az egyiket amelyik habjában egy vékony szelet karambolát, azaz csillaggyümölcsöt süllyesztettek, azt ő KISCICÁNAK tudta látni.
– Ez egy kiscica!
– Miiicsoda?
– Egy cica! Látod, itt a két szeme, és a fülei!
– Jaaa igen, tényleg!
Végül is, ha jól megnézte az ember, valóban olyannak tűnhetett, mint egy kiscica feje. Merci előbb csodálkozott majd belement a játékba és kiválóan szórakozott, elkezdte fölfedezni a különféle sütik habján a különféle állatokat. Miután a karambolát cicának tudta látni, már könnyű dolga volt! A málna, szeder, füge és más gyümölcs darabkák mind-mind más állatkákat idéztek föl benne. Tivadar a sütikből sokat szedett, egy nagytányérra valót de egy „kiscicáson” kívül csak egy másikat bírt magába gyömöszölni, a többire kedvetlenül tekintett. Merci meglátott a férfi tányérján egy fekete szedres díszítésűt, és elkérte tőle. De a fekete szedret már egy fekete uszkárnak feleltette meg:
– Nem adnád nekem azt az édes kis kutyuli-mutyulit?
– DE IGEN!
S ez így ment amíg Tivadarnak sütik voltak a tányérján, ők játszadoztak.
– Szereted te az állatokat!
– ÍÍÍgen!
– Na, és ez milyen állat?
Utolsó sütik egyikénél tartottak és egy fügésre rákérdezett Tivadar, hogy az micsoda. Merci nagyon összpontosított a habon ülő kis fügére, és a füge elé szórt mogyoróra, majd kivágta:
– EZ EGY MÓKUS, aki be akarja kapni a mogyorót!
– EZ AZ!
Nagyon belejöttek, és szívesen játszottak volna tovább is, de lassan-lassan föl kellett hagyniuk a szórakozással. Bozontos Etelkára figyeltek föl, aki épp kioldalgott az étterem oldalajtaján. Azért lépett le, mert az előadások már nem érdekelték, megebédeltek a mamával és sietve távoztak a Gellértből. Frankó Tivadar egyből megjegyezte, hogy hamarosan ők is ugyanígy fognak távozni, nehogy a szervezők visszatereljék őket előadásokat hallgatni. 14:00 óra elmúlt, az ebédszünetnek vége lett, ezért az NJSZT konferenciája iránt igazán érdeklődő emberek már kezdtek visszaszivárogni a konferencia terembe, hogy Székely Iván: a Virtuális élet a halál után, avagy a digitális utóélet kérdései című előadásnak az elejéről ne maradjanak le.
„13.00-14.00 Ebéd / 14.00-14.30 Székely Iván: Virtuális élet a halál után, avagy a digitális utóélet kérdései / 14.30-15.00 Ormós Zoltán: Hogyan (ne) vesszünk el a munka, az informatika és a jog Bermuda-háromszögében? / 15.00-15.30 Kerékfy Pál: Együttműködés, munka, közösség / 15.30-16.00 Pintér Róbert: internet, internet mondd meg nékem: ki vagyok én / 16.00-16.30 Oktatási kerekasztal”
Úgy döntöttek, hogy egy rövid ejtőzést megengednek maguknak, ezalatt Tivadar, (aki kifejezetten szeretett beszélni), elmesélte, hogy mi történt legutóbb ugyanitt a Gellért Szálló éttermében. Mopszliék szokás szerint brutálisan pakoltak. Mopszli úr és neje egy ismert páros volt, nem volt olyan programista csapattag, aki nem ismerte volna őket, (ha mégis volt ilyen, akkor az mégsem volt csapattag). A történet szerint Mopszliné fogta és egy tányér pörköltet be akart borítani a táskájába. Az ilyen jeleneteket már megszokták tőlük, nem ezen akadtak fönn a többiek, hanem azon, hogy a pörkölt a táska mellé ömlött, végigfolyt a falon és a padlón. URIISSSTEN – Darabos Miska ugrott föl először és Csiga Janóval együtt gyors ütemben távoztak a tetthelyről. „ACCELERANDO” menekültek, elvégre zenészek voltak az urak. De még az elkövető Mopszliék is ugyanilyen tempóban szedték a lábukat, futottak el onnan. Szörnyen kínos egy jelenet volt!
És akkor megcsördült a telefon, Tivadart fölhívta barátja: Vazul, ezért Mercinek volt ideje gondolkozni a hallott információkon. Hát igen, ide lehet jutni! Mopszliék hírhedtek voltak, rengeteg rémtörténet keringett róluk, emiatt sokakat taszítottak. Csiga Janó viszont fásult volt és kedélybeteg, hájpáncélt eresztett, drogozott, emiatt fogait veszítette, sablonokban beszélt, bizalmatlan volt. Úgy tudták rőla, hogy „téglaként“ működött, beépített emberként, aki az alvilágnak is dolgozott. Mialatt Tivadar telefonált, Merci magába süppedten merengett. Milyen sorsra jut, ha sokáig a csapat tagja marad? Zabagépként funkcionál majd? Vagy spion lesz belőle is, aki mindenhol ott van, mindent lát és hall, jelentést tesz a közhangulatról, és hogy miről beszélnek az emberek? Beazonosul mindenkivel, bólogat mindenre? Ármánykodik és intrikál, próbálja mozgatni a láthatatlan szálakat? Közben alkoholistaként elfolyik a nagy semmiben? Úgy érezte, hogy a székkel együtt süllyed lefelé a földbe, Hát, élet ez? Hát, nem! – húzták le a gondolatai, de mielőtt teljesen átadta volna magát a súlyos mélabúnak, addigra Tivadar befejezte a telefonálást, és a hozzá intézett szavak felállították Mercit a székről: Tiplizzünk el gyorsan, vagy hallgathatjuk az előadásokat napestig! Merci egyből ugrott, és az oldalajtót célozták meg határozott tempóban.
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
IDÉZETEK FORRÁSA:
6./ MEGNYITÓKON – est.hu/cikk/87894
7./ BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! – moly.hu/konyvek/raday-mihaly-hetven edigital.hu/riportkonyv
8./ VASUTASNAPON – vasuttortenetipark.hu
9./ LEGÁLISAN A FONOGRAM DÍJÁTADÓN – fonogram.hu – hu.wikipedia.org – ajanlom-budapest.hu
10./ TIVADARÉK JÁTSZANAK – njszt.hu/hu/de – hu.wikipedia.org
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
A budapesti szubkultúrának van egy csoportja, melynek tagjai műsorfüzetből, internetről programokat keresnek maguknak, ha nem is annyira a kultúra, inkább az eszem-iszom, alkalomadtán az ajándékok kedvéért. Fölveszik az öltönyüket és megjelennek ott, ahol épp esemény van, leeszik az asztalról a pogácsát és fölisszák a bort. (…)
A szerzőnek egy budapesti szubkultúra vonta magára a figyelmét, melynek tagjait úgy vonzották a rendezvények, mint lepkét a fény. Három kezdő programista útkeresésein, próbálkozásain, botlásain, sikerein és kudarcain keresztül vázolta föl ennek a csapatnak a mindennapjait. A programfüggők életéről szóló humoros hangvételű novellákat tartalmaz a SZUBKULTI. Könyvek a LÍRA és a BOOK24 boltjaiban kaphatóak.
SZUBKULTI
Szerző: Koroknay Klára
EAN (vonal) kód: 9786150108230
Terjedelem: 136 oldal
Kötés: Puhanytáblás
ÁFA kulcs: 5%
Kiadás éve: 2021
ISBN: 9786150108230
Megjelenés dátuma: 2021.
https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/szubkulti
https://www.book24.hu/kiado/koroknay-klara
További Szubkulti novellák:
https://www.magisterpress.hu/egy-budapesti-szubkultura-szubkulti-novellak/
