Spanyolországban koncertezik a Liszt Ferenc Kamarazenekar

A Liszt Ferenc Kamarazenekar a spanyol Ibermúsica meghívására érkezik az országba, ahol a két legjelentősebb koncerthelyszínen ad hangversenyt, április 19-én Barcelonában, a Katalán Zene Palotában, április 20-án a madridi Nemzeti Zenei Auditóriumban.

A két koncerten fellép Várdai István csellóművész, a zenekar művészeti igazgatója, valamint a Zeneakadémia több hallgatója is, akik a Mesterjáték program keretében már több alkalommal is közösen léptek fel a zenekarral.

Az együttes mindig kiemelt feladatának tekintette az utánpótlás-nevelést, a fiatal talentumok támogatását. Az együttműködésnek jelentős szerepe van a növendékek karrierépítésében és meghatározó mérföldkő, tapasztalat lehet a fiatal muzsikusok életpályáján a külföldi közös zenélés a kamarazenekarral.

Barcelonában és Madridban Várdai István csellóművészt, a zenekar művészeti igazgatóját szólistaként hallhatja a spanyol közönség a koncerteken. Haydn C-dúr csellóversenyét adja majd elő.

A virtuóz concerto mellett a vonószenekari repertoár legnépszerűbb művei is műsorra kerülnek. Felcsendül Edvard Grieg Holberg-szvitje és Csajkovszkij Vonósszerenádja is.

A spanyol közönség számára rendkívül ismert mű, Xavier Montsalvatge Three reflections on a winter pastoral lágy, érzelmes zenéjét az együttes kimondottan a spanyol közönség számára tanulta meg, ezzel szeretne tisztelegni a kortárs spanyol zene előtt, bízva abban, hogy magyar zenei kultúrájuk eszközeivel, finom hangolásokkal egyedi megvalósítást produkál a spanyol közönség előtt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.