Száz nap, és ismét benépesül a Duna Aréna: az óriási sikerrel zárult vízilabda Európa-bajnokság után május 11. és 24. között az úszók, műugrók, műúszók és nyíltvízi úszók kontinensviadala zajlik majd Budapesten. A szervezők ígérik: mind a körítés, mind a hangulat a 2017-es világbajnokságot idézi majd.

Számmisztikailag érdekes, hogy most vasárnap, 2020. 02. 02-án áll az Eb- visszaszámláló száz napnál – az esztendőt megjelenítő számok ihlették egyébként az esemény logóját, amely egyfelől 2020-ra, másfelől a víz képletére (H2O) is emlékeztet.

Amióta a LEN 1999-ben úgy döntött, hogy a „nagy” Eb-től elkülönítve rendezi meg a vízilabda kontinensviadalt, most fordul elő először, hogy mindkét eseménynek ugyanaz a város a házigazdája – az első felvonás mindenesetre tökéletesen sikerült, hiszen a pólósok tornáit két magyar éremmel sikerült megkoronázni.

És az is bizonyosra vehető, hogy májusban is aranyban fürdik majd a Duna Aréna, már csak a múltbéli remeklés okán is. Az olimpia évében rendezett májusi Eb-ken úszóink ugyanis fenomenálisan szerepeltek korábban: 2012-ben, Debrecenben minden idők második legjobb termése volt a mérleg (9 arany, 10 ezüst, 7 bronz), majd négy évvel később, Londonban egy minden addigit felülmúló sikerszéria következett (10 arany, 4 ezüst, 6 bronz) – korántsem mellesleg mindkétszer a magyar válogatott zárt az éremtáblázat első helyén az úszók között.

Bár garancia természetesen nincs arra, hogy simán megismétlik Hosszú Katinkáék ezt a produkciót, az azért jósolható, hogy lesz minek örülni a Duna Arénában.

Fantasztikus versenyzőink vannak, fantasztikus edzőink, akik tudják, mire lesz szükség ahhoz, hogy szépen szerepeljen a csapat a hazai közönség előtt, ugyanakkor semmi se veszélyeztesse az olimpiai eredményességet – mondta a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Wladár Sándor. – Személy szerint csak azt sajnálom, hogy a mi generációinknak nem adatott meg az az élmény, hogy egy ilyen szintű viadalon magyar szurkolók ezrei előtt úszhassunk. Az elmúlt években a Duna Arénában rendezett viadalokon óriási élmény volt látni, mennyire szeretik az emberek a sportágat, mennyire rajonganak hőseinkért. Azaz mind a kiváló magyar úszók, mind a fantasztikus szurkolónk megérdemlik, hogy egy tökéletesen megszervezett bajnokságon vegyenek részt májusban. Azon dolgozunk, hogy szervező-csapatunk ismét tökéleteset alkosson, így körítésében, hangulatában – és remélhetőleg sikerességében – a 2017-es világbajnokságot megidéző eseményre várunk mindenkit.”

Az Európa-bajnokság május 11-én rajtol az úszóviadallal, amely 17-éig tart, május 18-tól 24-ig pedig a műugróké és a műúszóké lesz az Aréna, míg a nyíltvízi csapat a világbajnok Rasovszky Kristóf vezetésével a Lupa-tavon küzd majd az érmekért.

Jegyek már kaphatók az eventim.hu oldalon.

Oszd meg ha tetszett
0
Kategória: Sport

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük