Okoscégek a holnap munkavállalóiért

Deanna Mulligan és Greg Shaw

A munka jövője

Okoscégek a holnap munkavállalóiért

A munka világa és a gazdaság stabilitása forog kockán – kongatja meg a vészharangot Deanna Mulligan, a tekintélyes Guardian Life Insurance Company of America biztosítótársaság elnök-vezérigazgatója. Ijesztő sebességgel avulnak el az idő próbáját eddig kiálló technikák, a bizonytalanság bekúszik még a legstabilabbnak hitt szakmákba és iparágak világába is. Korábban soha nem kellett szembenéznünk ilyen válsággal. Ugyanakkor soha korábban nem tárult fel előttünk ekkora lehetőség sem – teszi hozzá.

A könyv kijózanító elemzést ad azokról a kockázatokról, amelyek vezető közgazdászok, jövőkutatók, technológusok és üzleti vezetők szerint maholnap valósággá válnak: az automatizálás világszerte több száz millió munkakörben váltja majd fel az emberi munkaerőt. E válság ugyanis érinteni fogja a fizikai dolgozókat és a szellemi munkát végzőket egyaránt. Az automatizálás ugyanakkor új munkaköröket is létrehoz. Egy 2017-ben megjelent átfogó tanulmány úgy becsüli, hogy 2030-ban a munkaerő-piaci kereslet 8-9%-át olyan munkakörök teszik ki, amelyek ma még nem léteznek. Komolyan kell vennünk ezeket az előrejelzéseket, sőt késznek kell lennünk mélyebbre is tekinteni – figyelmeztet.

A kötet továbbá felveti azt is, hogy vajon kinek a felelőssége gondoskodni a jövő munkavállalóinak megfelelő oktatásáról, képzéséről, valamint átképzéséről. Megosztja az olvasókkal azt is, amit vezérigazgatóként megtapasztalt, hogy miként teljesítheti egy vállalkozás a társadalom iránti kötelességeit, és miként készítheti fel munkavállalóit a jövőre. Mindezt pedig olvasmányos módon, a szerző esettanulmányokkal és valódi történetekkel szemlélteti a gyakorlatból.

Deanna Mulligan megoldásai rámutatnak, milyen változtatásokra van szükségük a vállalkozásoknak ahhoz, hogy jobb partnerek legyenek a tehetséggondozás létfontosságú tennivalóiban – és ez korántsem az oktatási rendszerhez intézett szokásos litánia. Be kell vinni a tantermet a munkahelyekre, és garantálni kell, hogy a munkavállalóknak – életkoruktól függetlenül – lehetőségük legyen beletanulni új munkaköreikbe, pozícióikba és iparágaikba. Ugyanakkor a munkahelyet is be kell vinni a tantermekbe, hogy a diákok kihasználhassák a tapasztalati úton történő tanulás előnyeit. Segítséget kell nyújtani a diploma újragondolásához, a végzettségek olyan rendszerének kialakításához, amely van annyira rugalmas és dinamikus, mint a jövő gazdasága. Végezetül – ugyanakkor a legfontosabb kötelességként– az embereket kell az előtérbe helyezni, felismerve azt, hogy a stabil munkaerő létrehozásához a munkavállalók teljes mértékű támogatása szükséges – állítja Deanna Mulligan.

Deanna Mulligan a Guardian Life Insurance Company of America elnök-vezérigazgatója. A cég a Fortune 300 listáján szereplő vállalatok egyike. A Fortune Magazin 2019-ben a világ legbefolyásosabb nőinek listáján jegyezte.

Greg Shaw számos üzleti, technológiai és társadalmi könyv társszerzője.

A munka jövője című kötet, valamint a Pallas Athéné Könyvkiadó (PABooks) korábban megjelent kiadványai megvásárolhatók a PABooks könyvesboltjában, a Bölcs Várban, valamint  webáruházában, a www.pallasathenekiado.hu oldalon.

A kiadó kiemelt figyelmet fordít a közösségépítésre is. Facebook-oldalán (www.facebook.com/PallasAtheneKiado) és podcastcsatornáján (elérhető a Spotify- és az iTunes-platformokon) az érdeklődők további hasznos, érdekes információkat találhatnak a megjelenő könyvekről és a hozzájuk kapcsolódó eseményekről.

Német győzelem a CSIO***-W Nemzetközi Díjugrató Világkupa nagydíjában

Német dominancia a CSIO***-W Nemzetközi Díjugrató Világkupa nagydíjában

CSIO***-W Nemzetközi Díjugrató Világkupa utolsó, és egyben legjobban várt versenyszáma a Magyar Lovassport Szövetség díjáért tartott 150 centiméteres Nagydíj volt, ahol Longines Világranglista pontokat gyűjthettek a helyezett lovasok. Emellett a versenyszámban a minősülést lehetett szerezni a Riesenbeckben megrendezésre kerülő 2021-es Európa-bajnokságra és a 2022-es Lipcsi Világkupa Döntőre. A szám összdíjazása 52.000 euró volt, amiért 52 páros mérkőzött meg, köztük 9 magyar lovassal a mezőnyben.
A bizonytalan időjárás ellenére rengeteg néző látogatott ki a Nemzeti Lovardába, így szinte teltházas lelátó előtt és fantasztikus hangulat közepette lovagolhattak az indulók, ami a koronavírus járvány megjelenése óta ritkán adatott meg a versenyzőknek.
A pálya 13 akadályból és 16 erőkifejtésből állt, amik között kettő darab 160 centiméteres meredek is helyet kapott. A magasság nem okozott gondot a résztvevő lovaknak, hiszen meglehetősen kevés verőhiba született ezen a két akadályon, helyette a versenyszám végén található hármasugrás, és az azzal összefüggésben álló, bő 5 vágtaugrásra elhelyezett széles oxer adta fel a leckét sokaknak. Emellett az idővel is harcolni kellett, mert a versenyszám alapideje a nagydíjakban megszokott módon szűkre volt szabva, és a lovasoknak a megadott iramot kellett kivágtázni, ami miatt sokkal könnyebben becsúszott egy-egy hiba. Pont emiatt mindenki próbálta a lehető legszűkebben venni a fordulatokat, volt aki még a vizesárok előtt is inkább belül fordult, hogy ne az időtúllépés miatt csússzon le az összevetésről. Így nem meglepő, hogy nem született túl sok hibátlan, a népes indulói létszám ellenére mindössze hatan tudták verőhiba nélkül teljesíteni a pályát, akik közül ketten az időtúllépés miatt nem jutottak be az összevetők közé.
A Nemzetek Díja győztes német csapat dominanciája egyértelmű volt, hiszen négy lovasuk közül hármat, továbbá a svájci színekben versenyző Romain Duguetet várták vissza az emelt magasságra.
Elsőként a 24 éves Sophine Hinners lépett pályára, akinek nem volt egyszerű dolga, mivel első összevetőként nem volt módja taktikázni, így egy gyors hibátlannal, de túl nagy kockázatot nem vállalva ért célba. Őt Romain Duguet követte, aki az egyik legismertebb lovas a versenyen, hiszen olimpiai résztvevő volt, illetve a 2017-es FEI Világkupa Sorozat fináléjának ezüstérmese. A Nemzetek Díjában nem remekelt, viszont most másik lovával, Bel Canto de Boguinnal az összevetésben is hibátlanul lovagolt, ráaásul gyorsabb idővel át is vette a vezetést Sophie Hinnerstől. A németek másik roppant fiatal tehetsége, a mindössze 23 éves utánpótlás Európa-bajnok Cedric Wolf egy nagyon folyamatos, villámgyors pályát mutatott be, ami két másodperccel verte az addigi vezető időt, de talán a túl nagy kockázat miatt az utolsó akadályt érintette lova, DSP Chicitito, így a speciális, megszokottnál laposabb kanalaknak köszönhetően leesett a felső rúd. Utolsó indulóként Jana Wargers lépett a pályára, aki hidegvérrel megtervezett pályával, pont annyival gyorsabban lovagolta le az összevetést, hogy átvegye a vezetést, ezzel megnyerve a CSIO***-W Nemzetközi Díjugrató Világkupa nagydíját. Lova, a 12 éves Limbridge Steve Jobs lányának, Eve Jobsnak a tulajdonában áll, és állítólag hat millió eurós áron cserélt gazdát. Ami biztos, hogy Limbridge páratlan képessége mellé kimagasló lovagolhatóság párosul, így egy szemet gyönyörködtető pályával nyerték meg a Zsolnay által készített porcelán trófeát.
Tehát a végső sorrend Jana Wargers, Romain Duguet, Sophie Hinners és Cedric Wolf, majd a fiatal kora ellenére hazánk egyik legeredményesebb versenyzőjének számító Weinhardt Virág végzett az ötödik helyen. Chiclana nevű lovával egy szenzációs pálya után verőhiba nélkül ért célba, viszont sajnálatos módon 35 századmásodperccel túllépve az alapidőt nem lovagolhatott az összevetésben, csak úgy, mint az őt követő Stefan Eder.
Weinhardt Virág már számos kiemelkedő nemzetközi sikert tudhat magáénak, hiszen az országban egyedüliként utánpótlás Európa-bajnoki cím birtokosa, felnőtt Magyar Bajnokság ezüstérmese, és számtalan nagydíj nyertese. A télen megrendezett budapesti Világkupa fordulóban is a legjobb volt, és most is egy fantasztikus helyezéssel gazdagította eredményeinek hosszú listáját.
A hetedik helyen a mezőny végén induló Elin Ott végzett, aki a negyedik akadályként szereplő meredeken vétett verőhibát, majd rutinosan gyorsabb tempóra váltott, hiszen tudta, hogy egy gyors négy hibapontos pályával is előkelő helyezést lehet elérni. Be is jött a számítása, csakúgy, mint a Szilvásvárad Masters nagydíjában győztes párosnak, Uhr Baumannak Larisallal, akik a nyolcadik helyen zárták a versenyt.
A hazai versenyzők képviseletében ifj. Máté István Szilvásvárad után itt is folytatta remek szereplését, és a tizedik helyet vihették haza a Szombati Gábor tulajdonában álló Sanghatával.
Nagyszerűen szerepelt még fiatal lovas válogatottunk tagja, Szuhai Péter is, aki jövő héten az Utánpótlás Európa-bajnokságon fog versenyezni jelenleg a pihenőjét töltő Tanjával, ezért most csak a második számú lovával, Casino Royal Z-vel állt rajthoz. A sárga herélt májusban került hozzá, így még mindig ismerkednek egymással, ennek ellenére egy verőhibával és kis időtúllépéssel értek célba, ami szép közös jövőt vetít előre.
A versenyzőknek gratulált Dallos Gyula örökös magyar bajnok és miniszteri biztos, illetve Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke. A gyönyörű Zsolnay porcelán díjakat a cég képviseletében Cséplő Petra nyújtotta át a lovasoknak.

Francesco Turturiellóé a Concorde díja

A CSIO***-W Nemzetközi Díjugrató Világkupa utolsó előtti versenyszáma a Concorde díjáért zajlott 140 centiméteren, ahol közel 30 páros állt rajthoz az 5.000 eurós pénzdíjért. Sok hibátlan lovaglás született, ennek ellenére mégsem voltak egymáshoz közeli időeredmények, az élmezőnyben több mint egy másodperces különbségekkel értek célba a lovasok.
A versenyszám győztese az olasz válogatott lovas, Francesco Turturiello lett, aki a pénteki Nemzetek Díjában már az ezüstéremhez segítette csapatát egy szép dupla hibátlannal, de most megmutatta, hogy a sebességgel sincs problémája. Revansot véve a győztes németeken válogatottuk két tagját, Philipp Schulze Topphoffot és Sophie Hinnerst maga mögé utasítva, villámgyors pályával magabiztosan vitte haza a győztesnek járó serleget. Negyedik helyen Angel Niagolovnak gratulált Régely Károly a Concorde képviseltében.
Legjobb hazai eredménnyel a fiatal lovas válogatott kerettag, Szuhai Péter zárta a versenyt, aki a nyolc éves Chilling Outtal ötödik, míg Mráz Tamás és a magyar tenyésztésű BN Silver a hatodik helynek örülhetett. A helyezettek között végzett még szintén hibátlan lovaglással Czékus Zoltán és Kovács Csaba is.

Osztrák lovas vitte el az M4 Sport díját

Az M4 Sport díjával vette kezdetét a CSIO***-W Nemzetközi Díjugrató Világkupa utolsó napja 135 centiméteren. A lovasok vadász elbírálásban versenyeztek, aminek lényege, hogy a verőhibák négy másodperces időbüntetést jelentenek, ami hozzáadódik az időeredményhez. A versenyszám díjazása 2.800 euró volt, ami az első 12 lovas között került kiosztásra.
A versenyszám győztese az osztrák színekben versenyző Christoph Obernauer volt, aki 66,82 századmásodperces időeredménnyel ért célba Clooneyval. Második helyen Andrius Petrovas végzett, aki a legjobb idővel teljesítette a pályát, viszont az egy verőhiba következtében lecsúszott az első helyről. Viszont a gyorsaságának köszönhetően, még így is az élmezőnyben zárt, és a második helyet tudta megszerezni Lidija Grum előtt.
Czékus Zoltán egy nyugodt pályával az ötödik helyet tudta megszerezni a 8 éves Carundyval, megelőzve fiatal lovas válogatottunk tagját, Bognár Dórát, aki villámgyorsan teljesítette a pályát, viszont egy verőhiba miatt a hatodik helyre sorolták vissza.
Nyolcadik helyen pedig a Fábiáncsics Horses SE versenyzője, Faluhelyi Ádám ért célba a szintén nyolc éves Noblesse vd Donkhoeve-vel, megelőzve csapattársát, a szintén hibátlanul teljesítő Lehotai Mátét és Vándor Zsófiát.

az év legrangosabb díjugrató eseménye

 Kezdetét vette az év legrangosabb díjugrató eseménye a Nemzeti Lovardában

Az Inter Horse Truck díjával vette kezdetét a CSIO***-W Budapest nemzetközi díjugrató verseny

A fiatal lovak versenyszámával vette kezdetét a CSIO***-W Budapest nemzetközi díjugrató verseny 45 párossal a startlistán. Az Inter Horse Truck díjában először a hatéves lovak léptek pályára 125 centiméteres magasságon, majd öt centiméteres emelést követően a hét éves lovak következtek ebben a 2000 euro összdíjazású hibaidős versenyszámban. Rendkívül szoros volt a verseny az élmezőnyben, hiszen három lovas is egy másodpercen belüli eredménnyel ért célba, így a gyors lovaglásokat követően minden szem a kijelzőre tapadt, várva hányadik helyet mutatja a kivetítő.
A versenyt végül a hét éves Javenda nyerte, Andrius Petrovassal a nyergében, megelőzve Je Suis Special BMG-t és Ivaylo Bonevet. A versenyzőknek a nemzetközi versenybíróság képviseletében Schlezák Melinda, és Kovács Csaba, az Inter Horse Truck Kft ügyvezető igazgatója gratulált.
A Horses For Sale Kft. lovai hétről-hétre kiválóan szerepelnek, és most sem okoztak csalódást, hiszen a legjobb magyar eredménnyel Szuhai Rodrigo és Jayjay végzett a harmadik helyen, megelőzve testvérét, ifj. Szuhai Gyulát Edward Z nevű lovával, és csapattársukat, Berkes Mátét, aki Cornetet lovagolta. A hatodik helyezettnek járó szalagot Alessandra Reich vihette haza Anyway van het Kervijnhof Z-tel, megelőzve a legjobb magyar tenyésztésű lovat, Miami de Gardert nyergében tenyésztőjével, Burucs Borbálával.

Olasz győzelem Horse Trans Cargo díjában

A Longines EEf Nations Cup Budapest második versenyszáma a Horse Trans Cargo díjáért zajlott 140 centiméteren, ahol összesen 57 páros mérte össze tudását a 2.560 eurós összdíjazásért.
Az elsőként rajthoz álló ifj. Máté István remekül kezdett egy gyors hibátlan pályával Fly Boy nevű lovával, így sokáig a mezőny élén állt, míg Szuhai Péter át nem vette a vezetést Chilling Outtal. A kilátogató nézők másfél órán keresztül drukkolhattak, hogy így maradjon a sorrend, ami kettős győzelmet jelentett volna hazánk számára, de sajnos az olasz színekben versenyző Francesco Turturiello szenzációs időeredménnyel ért célba, így Francesco Turturiello, Szuhai Péter és ifj. Máté István lett a végső sorrend.
A Szilvásvárad Masters nagydíjának harmadik helyezettje, Angelique Hoorn végzett a negyedik helyen Heaven of Romance nyergében, aki a kiváló Expectation of Romance anyai testvére, így feltehetőleg nagy jövő vár még rá ebben a sportban. Ötödik helyen a görögök egyik legjobbja, Aggelos Touloupis ért célba, megelőzve a fiatal lovas válogatottunk tagját, Bognár Dórát és Kronoszt, ifj. Máté Istvánt másik lovával, I’m Special RV-vel, és Zárug Annamáriát Coolmannel.
A lovasoknak a versenybíróság nevében Szabó Csaba, illetve a Horse Trans Cargo Kft. igazgatója, Lengyel Róbert gratulált.

Philipp Schulze Topphoff három századmásodperccel győzött a Nemzeti Lovarda díjában

A Longines EEf Nations Cup Budapest csütörtöki napjának következő versenyszáma a Nemzeti Lovarda díjáért rendezett 4.000 Eurós kiemelt díjazású versenyszám volt 140 centiméteren. A pálya rendkívül technikás volt, de ennek ellenére már a verseny elején sok gyors lovaglás született. Így a többiek is kockáztatni kényszerültek, és bevállalni olyan fordulatokat is, amiket alap esetben nem biztos, hogy megkockáztattak volna. Volt aki persze ebből hibázott, de akinek sikerült, az garantáltan a helyezettek között találta magát.
Végül rendkívül szoros, mindössze 3 századmásodperces eltérést követően német győzelem született, hiszen az egykori fiatal lovas Európa-bajnok, Philipp Schulze Topphoff ennyivel vette át a vezetést az addig élen álló olasz Matteo Leonarditól. Harmadik helyen szintén Németország képviseletében Sophie Hinners végzett.
A hazai lovasok közül Búza Krisztián érte el a legjobb eredményt, a hatodik helyen végzett a Milesz Eszter tulajdonában álló sárga Galestra-val. A helyezettek között végzett még Szuhai Gyula Shiaradoval, illetve Jármy Vince és Chris Cross.
A lovasoknak a nemzetközi versenybíróság elnöke, Jacklin Schmieder és Steiner András gratulált.

Svájci fölény az Emberi Erőforrások Minisztériumának díjában

A CSIO***-W Nemzetközi Díjugrató Világkupa és Nemzetek Díja Csapatverseny első napjának legmagasabb versenyszáma a több mint 5.000 eurós összdíjazású hibaidős szám volt az Emberi Erőforrások Minisztériumának díjáért 145 centiméteren. 50 páros állt rajthoz, köztük azok, akik a nagydíjban is indulni szándékoznak, mivel minősülni kell a részvételért, amit a mai teljesítmény alapján a legjobb 30 lovas tud megszerezni.
A pálya nehéz volt, lovak és lovasok egyaránt megdolgoztak a hibátlanért, hiszen nem csak az akadályokkal, hanem a szűk alapidővel is meg kellett küzdeni. Ennek ellenére sok lovasunk hibátlanul szerepelt, Mráz Tamás ráadásul mindkét lovával. BN Silverrel a nagyszerű hatodik helyen végzett, míg a Givanóval egy nyugodtabb pályával a 17. pozícióban zárt. Verőhiba nélkül lovagolt még Zárug Gyula a mindössze 8 éves Dorissal, ifj. Máté István Sanghatával, Czékus Zoltán Kempo Centóval, Szuhai Péter Casino Royal Z-tel, illetve Jármy Vince és JB Koronaőr.
A versenyszámban sokáig úgy tűnt, hogy svájci hármas győzelem születik, hiszen válogatottuk három tagja, Aurelia Loser, Edouard Schmitz és Romain Duguet magabiztosan vezette végig a mezőnyt. Egyedül a francia Severin Hillereau tudott ebbe beleszólni, és átvenni a harmadik helyet az utolsó pillanatban.
Mindenesetre az Európa egyik legnevesebb lovas szakembere, a Thomas Fuchs által vezetett svájci csapat csúcsformában várja a holnap 14:00-kor kezdődő Nemzetek Díját.
A versenyszámban a díjakat dr. Budai Gyula miniszteri biztos adta át.

Kiderült a Nemzetek Díja csapatverseny indulási sorrendje

A Budapesten megrendezésre kerülő CSIO***-W Nemzetközi Díjugrató Világkupa és Nemzetek Díja Csapatversenyre 10 ország adta le a nevezését, ami az elmúlt évek egyik legnagyobb létszámú versenyét fogja jelenteni. A tét nem kicsi, hiszen az Európai Lovasszövetség által rendezett Nemzetek Díja sorozat középdöntőjeként egyenes ági továbbjutást lehet szerezni a két hónap múlva megrendezésre kerülő varsói fináléba.
Az indulási sorrend nyilvános sorsoláson dőlt el, ami 19 órakor zajlott le a Nemzeti Lovarda főépületében. Az alábbi sorrendben fognak az országok rajthoz állni:

1. Csehország
2. Németország
3. Románia
4. Görögország
5. Ausztria
6. Bulgária
7. Olaszország
8. Magyarország
9. Svájc
10. Törökország

Németh István szövetségi kapitányunk a nyolcas számot húzta, ami nagyon előnyös, hiszen viszonylag a mezőny végén helyezkedik el, így a lovasaink jobban tudnak taktikázni egy esetleges összevetésnél.
Az Nemzetek Díja Csapatverseny pénteken 14 órakor veszi kezdetét és két fordulóból fog állni 20 perces szünet közbeiktatásával. Az országokon belül a lovasok sorrendjét a szövetségi kapitányok határozzák meg, és a négy eredményből a legjobb három adódik össze az egyes fordulókban. Pontegyenlőség esetén összevetésben dől el a dobogós helyezések sorsa.
Várunk minden kedves nézőt a Nemzeti Lovardába, hogy együtt szurkolhassunk a magyar csapatnak!