A KIRÁLYI PALOTA – A KULTÚRA VÁRA

Megújult állandó kiállítás a BTM Vármúzeumban

Megtekinthető: 2021. augusztus 20-tól

Kurátorok: dr. Farbaky Péter és dr. Rostás Péter művészettörténészek

A Budavári Palota az ország történetének egyik emblematikus épülete, melynek teljes, a középkortól az 1960-as évekig ívelő története megismerhető a BTM Vármúzeum palotakiállítása keretében. A déli összekötő szárny helyreállítása miatt átmenetileg zárva tartó, a Budavári Palota újkori történetét bemutató, izgalmas, új tárgyakkal, s a hozzájuk fűződő történetekkel megújult tárlat 2021. augusztus 20-tól látogatható.

Időutazás a díszlépcsőházban

A múzeum főlépcsőházának szintjein, egy „függőleges időtengely” mentén szerveződik a kiállítás. A BTM Vármúzeum pinceszintjén található a középkori királyi palota történetét, feltárt töredékeit és helyreállított tereit bemutató kiállításrész.

A most újranyíló, újkori történettel foglalkozó kiállításrész a földszinten indul, ahol 1686-tól – Buda töröktől való visszafoglalásától – az 1860-as évekig kíséri nyomon az épület kiépítését. 

Az I. emeleten a 19–20. század fordulóján, a historizmus idején jelentősen kibővített palotát ismerhetjük meg napjainkig.

A palota egykori terei dekorációjának és berendezésének megőrzött emlékei, látképek, fényképek, szobrok, építészeti tervek és rekonstrukciós részletek idézik fel az épület változatos történetét. 3D-s animáció mutatja be a palota építési fázisait; érintőképernyők és digitális képkeretek várják a látogatókat. 

Előzmények – középkori palotatörténet egy percben

Az Árpád-kori magyar királyoknak más európai uralkodókhoz hasonlóan nem volt egy kizárólagos székhelyük. Állandó királyi székhelyet az Anjou uralkodók alakítottak ki a 14. században Visegrádon, illetve I. Nagy Lajos (1342 – 1382) Budán is palotaépítkezésbe kezdett a Várhegy déli részén. Az első palotamagból megmaradt, ún. István-torony ma is látható a BTM Vármúzeum területén. Az 1387-től uralkodó Luxemburgi Zsigmond volt az, aki véglegesítette a székhely Budára kerülését, s Európa legszebb királyi palotáihoz hasonlatos, reprezentatív uralkodói rezidenciává építtette ki. Legfényesebb korszakát Mátyás (1458 – 1490) és II. Ulászló (1490 – 1516) regnálása alatt élte a palota, s benne a királyi udvar. A gótikus épület a Magyarországon is meghonosodó itáliai reneszánsz jegyében újult meg. 1541-ben Budát a törökök vették birtokba, s tették új tartományi központjukká. Ebben a korszakban az épületek pusztulásnak indultak, majd az ostromok során jelentős mértékben károsodtak.

A töröktől való visszafoglalás során romossá vált palotaépületeket a barokk korban elbontották, s a déli részen, a várfalakon belüli területeket feltöltötték. A régészeti kutatások számára szerencsés módon e feltöltés volt az, ami megóvta, s hozzáférhetővé tette később a mai E épület, a BTM Vármúzeum egyes részeit, pl. a kápolnát, a gótikus termet vagy az Albrecht-pincét.

Mária Teréziától a Kádár-korig – az újkori palota története

Királynő, aki nem költözik

Mária Terézia (1740 – 1780) nem kívánta királyi rezidenciaként használni a palotát, de engedélyezte 1748-ban az országos közadakozást a barokk épületmag kibővítésére, s ő építtette a Raguzából visszahozatott Szent Jobb, nemzeti ereklyénk számára a palotabéli kápolnát. 1769-ben az angolkisasszonyokat költöztette ide Sankt Pöltenből, majd 1777-ben a nagyszombati egyetemet. Az egyetem ünnepélyes megnyitására a már általa építtetett dísz-vagy trónteremben került sor.

Haydn Budán

1795 és 1847 között József nádor lakhelyeként szolgált a palota. A nádor fiatal felesége, Alexandra Pavlovna nagyhercegnő, I. Pál orosz cár lánya pezsgő udvari életet szervezett benne hangversenyekkel és bálokkal. Ekkor járt e falak között, s adott hangversenyt Joseph Haydn. A 17 éves nádorné szülés utáni halála véget vetett azonban e szép korszaknak. 1839-ben a kápolna altemplomát a nádori család temetkezőhelyévé alakították. 

A hamarosan bekövetkező szabadságharcban a magyar honvédség 1849-es tavaszi ostromában a palota súlyosan megsérült, de ezt követően megújult. A ’48-ban osztrák császári trónra lépő I. Ferenc József számára az 1850-es években neorokokó stílusban alakították át a palota tetőzetét és belső tereit. Az ún.kis trónterem falkárpitjának azt a karmazsinvörös, selyem ananászdamaszt anyagot választották, melyet Ferenc József idején az osztrák udvarban is használtak.

A kiállítás földszinti terében, a Mária Teréziát ábrázoló festmény mögötti falburkolaton látható ennek az udvari damasztnak a pontos rekonstrukciója, melyet egy német selyemgyártó manufaktúra készített a múzeum számára.

Európai rangú palotakomplexum 1890 és 1905 között

A kiegyezést, illetve Ferenc József magyar királlyá koronázását követően szinte azonnal felmerült a budai palota tényleges királyi rezidenciává fejlesztésének igénye. A palota kiépítése csak 1890-ben vette kezdetét. Ennek tervezője – Ybl Miklós 1891-ben bekövetkezett halálát követően – Hauszmann Alajos főépítész és helyettese, Györgyi Géza volt. A hatalmas épületkomplexum kiépítésének irányítását a várépítési bizottság végezte, melynek elnöke Podmaniczky Frigyes volt. A munka az épület és a berendezés megtervezése mellett

a palota környezetének, így a palotakertek megújítását is magában foglalta.
1905-re a budai királyi palota Európa egyik legnagyobb és legfényűzőbb uralkodói rezidenciája lett. Létrehozásában szinte kizárólag magyarországi művészek és vállalkozók vettek részt.  Építésének és berendezésének összköltsége mintegy 31 millió korona volt.

A „történelmi” dísztermek: Szent István-terem, Hunyadi-terem, Habsburg-terem

A királyi palota díszítőprogramjában kétféle történelmi-politikai elhivatottságot kívántak a tervezők kifejezni: egyrészt, hogy a palota a magyar nemzeté, másrészt, hogy uralkodói rezidencia, azaz a Habsburg-ház rezidenciája. E kétféle irányultság szintézise a kiegyezés utáni Magyarország egyik legfontosabb kérdése volt.

A palota három szárnyában három, a történelem egy-egy kimagaslónak értékelt korszakát megjelenítő dísztermet alakítottak ki. A Duna felőli, keleti oldalon a kupola alatt elhelyezkedő Habsburg-termet, a krisztinavárosi szárnyban a nemzeti függetlenséget kifejező, neoreneszánsz Hunyadi Mátyás-termet, valamint a déli összekötő szárnyban a Szent István-termet. A korabeli közgondolkodásban Szent István alakja szimbolizálta a konszolidált hatalmi viszonyokat. A három terem közül ez készült el legkorábban, ennek egy részletét mutatták be az 1900-as párizsi világkiállítás magyar pavilonjában. A Hunyadi-terem ékessége a középen elhelyezett Mátyás király-szobor volt, Fadrusz János kolozsvári szobrának kicsinyített mása. Az oldalfalakat Benczúr Gyula két, Mátyás király életéből vett jelenetet ábrázoló festménye díszítette. Ezek egyike, a „Mátyás király fogadja a pápa követeit” című kép megtekinthető a kiállításban a terem falburkolatának rekonstrukciójába foglalva.

A viharos 20. század

A két világháború között Horthy Miklós rezidenciájaként és múzeumként használták a palotát. Az épület utolsó hivatalos használója Szálasi Ferenc volt, aki 1944. november 4-i nemzetvezetői esküjét a bálteremben tette. 1945 januárjában a német csapatok legutolsó védelmi központja lett a palota, ennek megfelelően – főként a hetekig tartó tűzvész miatt – rendkívül nagymértékű sérüléseket szenvedett.  Az 1950-es, 1960-as évekbeli átépítések során az elbontott épületdekorációs elemeket nem őrizték meg, nem dokumentálták; s a még ostrom előtt elszállított ingóságok nagy része – kevés kivételtől eltekintve – eltűnt.

A Budapesti Történeti Múzeum nagyszabású, több évtizedig tartó ásatásai a középkori rezidencia maradványainak feltárására már a II. világháború után megkezdődtek. Az eredmények alapján került sor az egyes terek, a palota erődrendszerének rekonstrukciójára. 

1949-ben döntés született az épület párt és állami központtá alakításáról, majd 1957 – 1959-ben kulturális intézmények otthonául jelölték ki. Elsőként 1967-ben a Budapesti Történeti Múzeum és Vármúzeuma költözött be a palotába, majd 1975-ben a Magyar Nemzeti Galéria és a Munkásmozgalmi Múzeum, végül 1985-ben az Országos Széchenyi Könyvtár.

Új tárgyak-új történetek – frissült a kiállítás

Olyan érdekes új tárgyakkal újult meg a tárlat, melyek nemcsak szépségükkel nyűgözhetik le a látogatókat, de történetük is érdekes; kiállításba kerülésük mögött komoly kutatómunka, vagy némelykor csak véletlen emberi találkozások állnak.

„Kő-sorsok”

A díszudvarból a Lovardába – A gyalogsági fegyvernem kőpilasztere

1853 – 1854-ben a barokk díszudvar negyedik, nyugati oldalán épült fel a régi őrség-épület a Tabánból az alagúton át felkanyarodó új útvonal és a Szent György tér felé érkező forgalom ellenőrzésére. Az épület középső homlokzatrészének két sarkát két-két pilaszter (falba épített pillér) szegélyezte, amelyeket a hadsereg főbb fegyvernemeinek (gyalogság, tüzérség, haditengerészet, katonai zenészek) szimbólumai díszítettek. Az épületet az 1890-es évek elején, a krisztinavárosi szárny építési munkáinak kezdetekor lebontották, s végül a négy mészkőpilasztert Hauszmann Alajos a Lovarda rámpájába építtette be. 

Nőstény oroszlánt ábrázoló zárókő Sisi parasztházából

Múzeumunk régésze, Magyar Károly találta meg a déli rondellánál azt a nőstény oroszlánt formázó, kb. 500 kilogrammos látványos faragványt, mely a Sisi, azaz Erzsébet királyné számára tervezett, magyar ornamentikájú, szecessziós kerti pavilon (az ún. Parasztház) záróköve. Az 1902-ben átadott házat az időközben elhunyt Sisi már nem élvezhette. A kis ház Faragó Ödön tervezte bútorai az 1900-as párizsi világkiállításon szerepeltek. Itt annyira megtetszett a Viktória királynő által alapított South Kensington Museum – a mai Victoria and Albert Museum – kiküldött munkatársának, hogy azonnal megrendelte a bútorzat másodpéldányát, amely ma is szerepel az intézmény állandó kiállításán.

A parasztház egészen Budapest 1945-ös ostromáig megmaradt, ám a harcokban súlyosan megrongálódott, berendezése eltűnt.

A palota építéstörténeti emlékköve 

A Szent Zsigmond-kápolna nyugati homlokzatán 1930-ban, Horthy Miklós kormányzóságának 10 éves évfordulójára emléktáblát helyeztek el. A latin nyelvű tábla tömör összefoglalót ad a vár és a palota történetéről, felsorolja a jelentős uralkodókat – a sor végén a kormányzó nevével. Horthy 1920. április 1-én költözött be a budai királyi palotába. Lakosztálya nem Ferenc József egykori apartmanja helyén, hanem a krisztinavárosi szárnyban volt. A gesztus, hogy a kormányzó lakását nem az egykori királyi apartman helyén rendezte be, a királynélküliség állapotát fejezte ki. E korszakban az egyetlen jelentős építészeti beavatkozás a Corvin könyvtárterem létesítése volt a mai D épületben.

A Habsburg-lépcső megmaradt atlaszának párja: a kariatida

Archív fotók alapján rekonstruálták a Habsburg-lépcső atlaszának ember nagyságúnál nagyobb, kb. 400 kilogrammos, gipszből készült párját. A rekonstruálást segítette, hogy az eredeti nőszobor kézfeje a palotakiállításban eddig is látható férfialak vállán „maradt”.

Az egyetlen eredeti csempe a Szent István-terem kandallójából

A Szent István-terem kandallójából egyetlen eredeti darab maradt meg. Egy aranyozott csempe, melyet az 1960-as években a bontáson dolgozó mérnök kislánya „könyörgött ki” a sittből, s melyet a múzeum később tőle vásárolt meg.

Míves parkettatábla a Corvin-teremből

Szép új szerzemény az eredetileg könyvtárnak épült Corvin-terem padlózatából származó parkettatábla. Mintáját Szabó László várkapitánysági főmérnök tervezte és Miklósváry Károly műszaki előadó rajzolta. 

Az orvostudomány allegóriája – A trónterem (díszterem) barokk falképei 

Az 1769-ben befejezett barokk királyi palota legnagyobb tere a trónterem vagy más néven díszterem volt. Mária Terézia 1777-ben a nagyszombati egyetemet költöztette a budai palotába. Vinzenz Fischer, a bécsi Képzőművészeti Akadémia tanára, aki festett előzőleg falképeket a trónteremben, újból megbízást kapott a terem dekorálására, ezúttal az egyetemmel kapcsolatos falképek megalkotására (1777‒1778). Az oldalfalak gazdag architektúra- és díszítőfestést kaptak, a négy ajtófülkébe a négy fakultás ábrázolása került.

A palota II. világháború utáni átépítésének alapvető célja a középkori maradványok kibontása, rekonstrukciója volt, de a 18. századi maradványokat is értékesnek tartották, emiatt a helyiség freskóit le akarták választani a falról, hogy megőrizzék őket.  A négy megmaradt figurális falképet azonban szakszerűtlenül választották le 1953-ban és 1964-ben, így egy részük még a helyszínen megsemmisült. Az orvostudomány allegóriáját ábrázoló, leválasztott, nagyon rossz állapotba került falképegyüttest az elmúlt években a Magyar Képzőművészeti Egyetem restaurátor tanszékének hallgatói restaurálták, s most a kiállítás részét képezi.

Oszd meg ha tetszett

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük