A szakma felelössége munkát adni az Ukrajnából érkezöknek

A szakmának fontos felelőssége, hogy aki Ukrajnából érkezik és munkát szeretne, adjunk nekik – jelentette ki Koji László az Építőipari Vállalkozások Országos Szövetségének elnöke pénteken, a Budapesten megrendezett 7. Országos Építőipari Szakember Találkozón. A rendezvényen emellett átadták a Mesterek Mestere közönségdíjakat. A szakmai zsűri díja meglepetésre idén nem került kiosztásra.

Koji László fantasztikusnak értékelte az előző év teljesítményét. Emlékeztetett, hogy az építőipar 5400 milliárd forintot épített meg a múlt évben, ez 13 százalékkal több, mint az előtte való évben volt, és ezer milliárddal több, mint a járvány előtti utolsó évben, 2019-ben. Emellett 25 ezer emberrel többet foglalkoztatott az ágazat, mint a járvány előtti időszakban, immár 375 ezer kollégának adva munkát.

A szakember szerint az építésgazdaság számára ez az év nehezebb lesz mint a múlt év volt, mert tele van kockázatokkal, bizonytalansággal és kiszámíthatatlan. Ennek okai az állami és önkormányzati megrendelések csökkenése, az építőanyag áremelkedés, valamint az infláció, melyet az orosz-ukrán háború hatása tovább tetéz. Figyelmeztetett, hogy felerősödött a keletről nyugatra menő munkaerő áramlás, már egy nemzetközi méretű munkaerőpiacon kell versenyezni, ezért a szakmunkások megtartása érdekében emelni kell a béreket. Hozzátette, hogy talán most van egy olyan pillanat, amikor nem mennek el többen, mint amennyien hazajönnek.

Koji László aggodalmát és együttérzését fejezte ki a háborús helyzet miatt. Kijelentette, hogy a szakmának fontos felelőssége, hogy aki Ukrajnából érkezik és munkát szeretne, adjunk neki.

Idén nem került kiosztásra szakmai díj

A rendezvényen átadták a Mesterek Mestere közönségdíjakat. A közönség szavazatai alapján 2021. Mesterek Mestere Vér Lajos lett, a második Somogyi Zsolt, a harmadik Nagy Elemér.

A díjra 29 érvényes pályázat érkezett. Markovich Béla elmondta, hogy idén nem került kiosztásra szakmai díj. Azzal indokolta a szakmai zsűri döntését, hogy számos pályamunka azonos színvonalú volt, melyek közül nem tudtak győztest hirdetni. A szakember bejelentette, hogy 2022-ben megújul a 2015-ben alapított Mesterek Mestere díj.

„Úgy éreztük, hogy hét év után ideje megújítani a díjat. Az alapításkor kitűzött célok nem változtak, azonban a világ igen. Míg korábban az építő szakmák megbecsültségéért kellett küzdenünk, ma a legfontosabb feladatunk az építőipar kultúrájának a fejlesztése. Közben pedig felépült egy európai viszonylatban is tekintélyes, közel négyezer fős szakember közösség, amely képessé vált erre a feladatra” – indokolta a változtatásokat Markovich Béla.

A díjátadást követő egész napos, közel 800 szakember személyes és online részvételével zajló eseményen, szakmai előadások, alkalmazástechnikai bemutatók, szakmai kiállítás és vásár várta a szakembereket. A legújabb építési technológiák, anyagok, szerszámok mellett, számos témában hallhattak előadásokat a szakemberek a mesterbiztosítástól a munkabiztonságig.

A Mesterek Mestere Díjról

A Mesterek Mestere Díjat 2015-ben alapította a Mapei Kft., hogy növelje az építőipari szakma társadalmi elfogadottságát. A pályázatok közül független szakmai zsűri választja ki az év Mesterek Mesterét. A közönsédíjat szavazás útján ítélik oda. 2022-ben a díj megújul.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.