Koroknay Klára összes bejegyzése

PIROS CHRISTA: UTAZÁSRA SZÜLETTEM

Újságíró, szinkrondramaturg, szakácskönyvek szerzője és “notórius utazó” – ahogy Piros Christa önmagát definiálta Koroknay Klárinak, a MagisterPress.hu főszerkesztőjének adott interjújában.

– Még nem tudtam olvasni, de már a térképeket böngésztem. Világutazó, felfedező szerettem volna lenni, de aztán rá kellett döbbenjek, hogy már nincs felfedezetlen pontja a világnak, földrajzilag legalábbis. Nem volt kérdéses, hogy a földrajz szakot választom az egyetemen, és az sem, hogy amennyit csak lehet, utazok. A 80-as években azonban ez nem volt annyira egyszerű. Nyugatra csak minden harmadik évben mehettünk. Édesanyám közel 50 éves volt, mikor először kiengedték Nyugatra, én szerencsésebb voltam, édesapám útlevelébe beírva, 15 évesen eljuthattam vele Bécsbe és Olaszországba.

– Édesapád híres grafikus művész volt.

– Igen, ő tervezte 1989-ben az új, ma is érvényes Magyar Köztársasági Címert.

– Milyen emlékek fűznek az első utazásodhoz?

– Lenyűgözött, hogy mindent kapni a boltokban….Bécsben ittam először életemben teljes tejet, és Nápolyban friss gyümölcsből facsart narancslevet, a Vezúvot bámulva. Ez az élmény a mai napig megmaradt. Narancsot és banánt akkor csak karácsonykor árultak, hosszú sor állt érte. 50 évvel később visszatértem Nápolyba és ennek az utazásnak az emlékére megint ittam ott egy narancslevet, édesapámra is visszaemlékezve.

– A gasztronómia iránti vonzalmad ebből az időből származik?

– Igen, már tizenévesen érdekelt a gasztronómia, dédelgettem is vendéglátós terveket. Míg mások Fa szappant és egyéb „piperét” hoztak haza Nyugatról, addig én 21 szakácskönyvvel és keleti fűszerekkel tértem vissza Németországból.

– Ha jól tudom, 9 szakácskönyvet írtál.

– Ez a 90-es években volt, kettő olyan sikeres lett, hogy a második kiadását is megérte. De fordítottam is ötvennél több szakácskönyvet, angolból és németből. A Spektrum TV gasztronómiai szakértőjeként is dolgoztam, innen avanzsáltam át szinkrondramaturggá, azaz a filmek fordítójává. Ezt a munkát azóta is nagyon élvezem, de már nemcsak gasztronómiai, hanem természetfilmeket is fordítok. Persze továbbra is írok újságot, elsősorban női lapoknak, és van egy saját online életmód magazinom is, a  http://www.dolcsevita.hu/.

– Az utazást közben sem hagytad abba.

– Semmiképp. Volt egy időszaka az életemnek, amikor a teleket Délkelet-Ázsiában töltöttem. Vonzott az a titokzatos világ, az a kultúra. Ázsia akkoriban még nem volt annyira divatos úti cél, mint manapság.

– Megírtad az utazásaid történetét?

– Néhány cikket igen, de az egzotikus úticélokra akkoriban még nem igazán volt kereslet. Viszont az ázsiai fotóimból összeállítottam két kiállítást is, azoknak nagy sikerük volt, Berlinbe is eljutottam a képeimmel. Később felkértek egy útikönyv megírására, amit végül nem írtam meg.

– Melyik ország, illetve kultúra tette rád a legnagyobb hatást?

– Kínában négyszer is jártam, a legérdekesebb ország, semmi sem kiszámítható ott. Egyértelműen Tibet a legtitokzatosabb. De nem csak jó élmények, hanem rosszak is értek itt, kétszer is becsaptak, olyan ősi trükkökkel, hogy szerzetesek állnak a templom előtt és kérik a belépti díjat. Aztán bemész, és ott a pénztár. Vagy a vízumért előlegre elkérnek 500 jüant, és a papírra csak 400-at írnak. Lhaszából, a tibeti fővárosból busszal keltem át a Himaláján – a 143 km-t másfél nap alatt teszi meg a busz – és nem volt útitárs, akit ne loptak volna meg vagy ne raboltak volna ki Tibetben, tehát ez sajnos teljesen általános jelenség ott.

Továbbra is vágysz arrafelé, vagy más utakat választottál? Mi változott mostanra?

– A korral együtt jár, hogy elkényelmesedtem, hatvanon felül már nem hátizsákkal közlekedem és nem dormitóriumokban alszom. Maradok Európában, illetve pár hónapja átkeltem a Nagy Vízen. A nyugati parttól a keletiig átszeltem az Egyesült Államokat. A legjobban New Orleans tetszett, van annak egy flairje….New York viszont egyáltalán nem nyűgözött le, oda nem is vágyom vissza.

Merre lesz a következő út?

– A Nyugat-Balkán még a jugoszláv időkben kimaradt nekem, pedig már akkor is érdekelt, most pedig közvetlen légijáratok kötnek össze minket Szarajevóval, Pristinával, Szkopjéval. Betartom az egészségügyi előírásokat, és nem fogok itthon maradni, hiszen utazásra születtem!

Szerző: Koroknay Klára

Az Udvarias Tömeggyilkos zenekar a leghangosabb magyar heavy metal banda

Az Udvaris Tömeggyilkos zenekar frontemberével, a gitártörő, zeneszerző és szövegíró Hörcher Lászlóval beszélgetek. Legutóbbi koncertjükről kérdeztem, hol zajlott és mekkorra sikerrel.

H.L.: Az Udvaris Tömeggyilkos zenekar legutóbbi koncertje volt minden egyik leghangosabb és legkeményebb gitártörő heavy metal bulija az S8 objektumban a RED teremben… 

Elsöprő sikerű volt ez a gitártörő élő buli és olyan brutálisan hangosan játszott a banda, hogy a koncert után a rajongók egy része hallás károsodásra panaszkodott… 

A banda szándékosan állitotta fel a magyar hangerő rekordot mert a hangmérnök kollegát direkt megkértem arra, hogy az összes hangszer hangererő potmérerét tekerje a maximumra a keverő pulton és emiatt a banda akkorát szólt, hogy a rajongókba bele is fagyott a zene…

És a banda nem ismert kegyelmet, mert megszakitás nélkül, kizárólag gyors és maximálisan agressziv saját himnuszt játszott.

Rajtad kívül kikből tevődik össze az Udvaris Tömeggyilkos zenekar?

H.L.: A  banda összes saját nótájának a zenéjét és szövegét jómagom irom. Rutinos és felkészült profi zenészekkel vagyok körül bástyázva.

Ezen a végtelenül hangos gitártörő bulin debütált a rajongók előtt a banda új dobosa Kreutz László személyében aki nemcsak az ország egyik legjobb dobosa, de még Nagy FERÓ mesterrel is dolgozott. És Kreutz Laci kiméletlen tempóban, pofátlanul gyors és agressziv és brilliáns módon dobolta végig a built.

A banda szólógitárosa Bozzy Osbourne gitárművész szintén egy rutinos, felkészült és atom profi gitáros, több évtizedes rutinnal a háta mögött és bizony Bozzy mester gyakorlatilag Tony Iommi magyar helytartója aki tonna számra varrja a rajongók nyakába a gyilkosabbnál gyilkosabb heavy metal riffeket és ezen a bulin is a Bozzy torzitott gitárja olyan ridegen és szögletesen, hogy még egy kalasnyikov géppuska is zarvarba jönne.

A banda basszus gitárosa a Gegen mester, aki egy igazi punk metal rocker és elvből a banda bulijait hátat forditva játssza végig.

Jómagam vagyok a banda góréja és kivétel nélkül az összes Udvarias Tömeggyilkos himnusz zenéjét és szövegét jómagam írom. Amikor zenét komponálok azonnal le is kottázom, nehogy elfelejtsem a cuccot. Amúgy baromira élvezem azt, amikor a rajongók skandálják a szerzeményeimet a banda bulijain.

A gitártörés elmaradhatatlan az Udvarias Tömeggyilkos koncertjein. Mi a zenei koncepciótok?

H.L.: Az Udvarias Tömeggyilkos zenei koncepciója a kategórikus metal riff géppuskázásra épül és a banda elvből szarrá géppuskázza minden nótáját és több heavy metal riffet zúditott a világra mint a hazai metal szakma 30 év alatt együttvéve.

És nem maradt el a gitártörés sem ezen a bulin sem, mert a banda kategórikus védjegye a gitár törés. A banda elvből minden koncertjén gitárt tör, a csapat védjegye is a gitártörés!

Visszatérve erre a banda legutóbbi gitártörő bulijára ez a koncert maga volt a heavy metal atom halál, ami olyan hangos, brutális, szögletes, és hideg volt, hogy még a Déli sark ridegítása is ipari tanuló.

Íme egy videó erről a legendásan hangos, gitártörő buliról: https://www.youtube.com/watch?v=4t7yU2WrTUY

Szerző: Koroknay Klára / Magister Press

A ZENEMOLY

Beszélgetésünk Deák Gáborral egy sajtótájékoztatón indult útjára, a Városligeti Műjégpályán, ahol megemlítette részvételét az épület ornamentikájának restaurálásában. Kíváncsivá tett és faggatni kezdtem.

Édesapámmal volt egy közös vállalkozásunk, összebútoroztunk az épületszobrászatban, számos megsérült vagy elpusztult ornamentikájú budapesti és vidéki épület külső és belső megjelenését igyekeztünk a lehető leghűségesebben helyreállítani. Az épületszobrászaton kívül készítettünk színpadi kellékeket, kerámiagyártáshoz szükséges öntő- és présformákat iparművészek megrendelésére.

Vargabetűs, csapodár az életutam. A gimnáziumban matematika-fizika tagozatra jártam. Pár év múlva a Kisképzőben tanultam szelídíteni az anyagot. Az egyetem újabb csavar volt, nem volt semmi köze a művészetekhez. Újabb, picit az múltba kanyarodó hurok volt, amikor édesapámmal, aki építészmérnök volt, összebútoroztunk az épületszobrászatba. Amikor édesapám meghalt – szándékom szerint végleg – szerettem volna abbahagyni az épületszobrászatot. azonban olykor-olykor rákényszerültem kicsomagolni a szerszámaim.

Hat vagy hét év telt el az utolsó manuális „vendégjátékom” óta, erre a múlt héten láttam egy templomkapu fényképét a facebookon, melyet egy erdélyi kollégámmal közösen készítettünk. Pár éve részt vettem egy sajtókiránduláson, mely érintette a Grassalkovich- kastélyt Hatvanban. Ott is találkoztam a kéznyomommal. Itt a Városligeti Műjégpályán, ahol ez a beszélgetés kezdődött, szintén részt vettem az hajdani pompa helyreállításában. Jó érzés úgy járni az országban és Budapesten, hogy több helyszínen személyesen kísért a múlt. 

Hogyan lopódzott be a zene az életedbe?

Nem tudom, egyszerűen mellém szegődött. A hatvanas évek vége, hetvenes évek első fele – eszmélésem kora – köznapi szóhasználatban matériás korszaknak nevezhető, papír-, vinyl-, vasoxid-, celluloid-, színház-, múzeum-, koncertterem-korszaknak. Első hanglemezem a Qualiton Kiadó gondozásában megjelent A négy évszak volt a Budapest Symphony Orchestra előadásában, Lamberto Gardelli vezényletével. Ugyanazon a karácsonyon hozta a Jézuska, amikor a Syrius együttes Az ördög álarcosbálja felvételét. Mind a két lemeznek saját egyénisége volt, különböztek a rögzített muzsikában, a borítók textúrájában, illatában, hangulatában. Más illata volt a frissen nyomott könyvnek, mint a régi, családi örökségnek. Észbontó volt a hordozók ingergazdagsága. Az – egyébként csodálatos – digitália anyagtalan bugyraiból előcsalogatott melódiák, szavak, mondatok, színek, formák híján könyveket, albumokat lapozgattam, lemezről vagy magnetofonkazettáról hallgattam zenét, moziba, színházba, hangversenyre jártam. Ugyanakkor említett évek nehéz sorsot szántak alkotóknak és alkotásoknak egyaránt, a cenzúra, a három T kora is volt. A tiltások, korlátozások legkevésbé a zene, a zene élvezete ellen bizonyultak hatékonynak. Hatalomtechnikai szempontból sokszor előnyösebb volt tűrni, mint tiltani. Syriusra, Radicsra, Minire jártam, a muzsika élvezetén ez kívül egyfajta lázadás, demonstráció is volt. Legalábbis annak tűnt, valójában nem volt jelentősége, igazából ez már nem érdekelt senkit. Csak úgy éreztük. 

Ami fontosabb, hogy automatikusan beszippantott koncertek hangulata, hordozható kazettásmagnókkal felvételeket csináltam, egymásnak kölcsönöztük a lemezeket. Nem volt túl bonyolult külföldi felvételekhez jutni, nepperek sora árult a Múzeum körúton az egykori lemezantikvárium mellett. Egyszer csak megjelentek az indiai lemezek, működtek a polish jazz sorozat, lengyel, csehszlovák, stb.  kultúra boltjai. Ezek voltak a fő beszerzési források. Beiratkoztam az Indiai Köztársaság Nagykövetségén működő könyvtárba, lemezeket kölcsönöztem, szalagra másoltam. 

Így indult.

Hogyan folytatódott, hogyan kezdted el a lemezeket gyűjteni? Mi volt az első lemez, aminél úgy érezted, hogy gyűjtő leszel?

A szó eredeti értelmében nem vagyok gyűjtő, és nem is tartom magam annak. Ha visszagondolok a hetvenes évekre, a fizetésemből legfeljebb három-négy nyugati hanglemezt tudtam volna megvenni, jellemzően szalagon hallgattam amerikai vagy nyugateurópai jazzfelvételeket. A Mahavishnu Orchestra lemezeit így is megvettem. A hazai kiadások közül – ezek megfizethetők voltak – leginkább a klasszikus zene érdekelt. Jazzt alig adtak ki. A hanghordozóim száma lassan gyarapodott, a jelenlegi szintet majd ötven év alatt értem el. Hangsúlyozom nem gyűjteménynek tekintem. Azokat a művek, melyek megfognak, megtalálják az utat a polcaimra, nem csak zenében, irodalomban, művészeti albumban is. Szeretem, ha időbeli korlát nélkül rendelkezésemre állnak.

Ami „gyűjteménynek” tekinthető, az pl. Vivalditól A négy évszak. különböző hanghordozókon kb. 200 különböző előadásban gyönyörködhetek benne. Egy jazz standard annyi arcú, ahányan és ahányszor előadták, és ez igaz a klasszikus zenére is. Nem ilyen számban, de más szerzők – Mozart, Beethoven, Rodrigo, Saint-Saëns, stb. – műveivel is. Először A négy évszak sokszorozódott. Említettem, hogy egy karácsony alkalmával az első lemezem Vivaldi örökbecsű darabja volt. Hallottam egy felvételt, ahol a szólóhegedűt James Galway fuvolajátéka helyettesítette. Hosszú évekig voltam sikertelen. Münchenben találkoztunk. Számtalan vezérhegedű változat mellett több fuvolás, trombitás, orgonás és egyéb változatot ismerek.

Mozart, Beethoven, Saint-Saëns, Gabriel Fauré és még néhányan szintén több előadásban-előadótól szerepelnek zenetáramban.

Rodrigotól a Concierto de Aranjuez ugyancsak szintén nagyszámú felfogásban szólal meg. Miles Davis óta jelen van jazz megfogalmazásokban is. Nem lehet betelni velük.

Szerző: Koroknay Klára / Magister Press

MAKETT KÉSZÍTÉS – A MAGAS SZINTRE EMELT HOBBI

WOLF GÉZA újságíró, jelenleg film- és színikritikákkal foglalkozik a Filmhome-nál. Egyenesági leszármazottja Rejtő Jenőnek, a zseniális ponyvaregény írónak. A kisautók végigkísérték az életét, elmondható róla, hogy a makett és modell készítés nagymestere lett.

– Rejtő Jenő, a zseniális ponyvaregény író egyenesági leszármazottja vagy. Milyen emlékek élnek a családotokban Rejtő Jenőről? Mi az a személyes emlék ami számotokra meghatározó?

W.G.: Nagymamám mesélte, hogy összejártak. Ez tehát a családi legendárium része volt de sosem tulajdonítottam neki különösebb figyelmet. Mígnem Thuróczy Gergely barátom noszogatására, aki vérmes Rejtő-kutató, bele nem ástam magam a családfa-kutatásba. Rejtő édesanyja, Wolf Ilona 1879. március 16-án született Budapesten, az ő apja Wolf Vilmos napszámos (Rejtő anyai nagyapja), anyja Glaser Paulina (Rejtő anyai nagyanyja). A szülők 1901. május 5-én kötöttek házasságot Budapesten, ahol a Wesselényi utca 54-ben (az Erzsébetvárosban) laktak. Wolf Ilona 1945 körül halhatott meg (állítólag nem mondták meg neki, hogy Jenő odalett) – tudniillik Reich Lipót ekkoriban már özvegy.

Nemcsak Rejtő Jenő rokonaként lehetsz ismert, hanem a tévé képernyőjéről is. Egy időben a Magyar Televízó felelős szerkesztőjeként a Híradó adásait vezetted és jelenleg is újságíróként tevékenykedsz.

W.G.: A fő pénzkereset az újságírói munkából származott. 1991-től másfél évtizeden át tévéhíradóztam, mindig büszke voltam rá, hogy független szerkesztőként túléltem rengeteg tévéelnök- és híradófőszerkesztő-váltást, azután egyszer engem is utolért a végzet. Talán ezért is lett elegem a politikai újságírásból és mentem el a kulturális irányába. Ahol azután egy kulturális csatornánál (d1tv) egészen a szerkesztőségvezetőségig vittem. 

– Mint sokan mások, te is korán elkezdted a Matchbox autók gyűjtését. Azonban a későbbiekben több lettél az egyszerű gyűjtőknél, saját magad tervezted és építetted makettjeidet és modelljeit.

W.G.: Azért kezdtem magam is építeni ilyeneket, mert Matchboxokból szinte csak olyanok voltak, amik idehaza alig fordulnak elő: Iso Grifo, Monteverdi Hay, Lola T… lehet, hogy nemcsak a kisautó-tervezők fantáziájában léteznek, de tuti, hogy sosem találkozunk velük élőben. 

Ha pedig saját modellek készülnek, akkor nyilvánvalóan valami igazán magyarral kellett előrukkolni. Így esett a választás először az Ikarusokra, ami azután bővült a teljes hazai közösségi közlekedési palettára: más típusú buszokra, villamosokra, trolikra, metróra, földalattira.

Mitől vált legendássá a WUMM kiadvány?

W.G.: Az talán túlzás, hogy legendássá vált, mindenesetre a maga nemében máig egyedi: a WUMM Modell néven kiadott járműmodellek újdonságairól szól, általában nem lehet megvásárolni, csak a kiállítások alkalmával megjelenő különszámokat. Mivel kis példányszámban készül, egy-egy lappéldány előállítási ára nagyon magas, így alighanem a legdrágább kiadvány címével büszkélkedhet: volt olyan száma, amely több mint másfélezer forintba került, de egyetlen darab sem maradt a nyakunkon. 

– 2016-ban önálló makett kiállítással jelentkeztél a Zipernowsky Tudományok és Művészetek Házában. Tervezel-e további kiállításokat? A kézi munkával készült modellek megvásárolhatóak-e?

W.G.: Kiállításokat én magam sosem tervezek, mindig a “tervezők” találnak meg azzal a kéréssel, hogy ilyen vagy olyan tematikában jó lenne, ha tudnék vinni modelleket. És mivel a WUMM-ok a tömegközlekedés témakörét ölelik fel, én magam pedig villogós járműveket (elsősorban rendőr-, mentő- és tűzoltóautókat) gyűjtök, mindig van miből válogatni az egyes bemutatókra. Ami azt illeti, egy állandó kiállítás viszont nagyon jól jönne, annál is inkább, mert az otthoni garázsokat már rég kinőtte a gyűjtemény.

Mivel a modelleink abszolút kézi munkával készülnek, mindig versenyt futunk az idővel. Örülünk, ha annyit sikerül megcsinálni, amennyi éppen kell. Az, hogy boltokban is kapható legyen, hiú ábránd. Így is hónapokra előre be vagyunk táblázva. A modellek megrendelhetőek a +36 30 410-7525 telefonszámon vagy a wumm.modell@gmail.com elektronikus levélcímen.

Szerző: Koroknay Klára

A zseniális ponyvaregény író, Rejtő Jenő megidézése


THURÓCZY GERGELY a Petőfi Irodalmi Múzeum irodalmi muzeológusa, tudományos fő munkatársa, egy 500 oldalas Rejtő Jenőről szóló könyv szerkesztője és írója. Rendszeresen tart előadásokat Rejtő Jenő életéről és munkásságáról a fővárosban és vidéken.


– Hatszázan voltak kíváncsiak rád és további kétszáz ember nem jutott be a Rejtő Jenőről tartott előadásodra a New York Boscolo Kávéházba. Milyen gyakorisággal tartasz előadásokat és mely városokat látogatod Budapesten kívül?

Átlag kéthavonta van Rejtő-előadásom – különösebb preferencia nincs, oda megyek, ahová hívnak. Budapesten, illetve a vidéki városokban is szívesen vetítek-mesélek Rejtőről. De nem csak előadásokat tartok, hanem ha van rá igény és mód, akkor Rejtő-kiállításokat is rendezek. Ez nagyobb projekt, több munkával jár. Nagyon kellemes emlékek kötnek Csepelhez és Székesfehérvárhoz – igazi rajongók rendelték meg, sokat segítettek, a fél intézményi tagság hordta össze a kellékeket. Úgyhogy minden helyszínen kicsit más a látvány – alapvetően egy (szétvert) matrózkocsmát jelenít meg, de ha van pár köbméter homok, akkor sivatagot is rittyentünk, és a dézsás pálmákban, kitömött állatokban és álcahálókban rejlő dzsungel-fílinget is előszeretettel használom ki…

– Egy ötszáz oldalas Rejtő Jenőről szóló könyv szerkesztője és írója vagy, a téma szakértőjeként tartanak számon. Napfényre kerülnek-e róla újabb információk? Lehet-e még Rejtő Jenőről újat mondani?


A kutatás azóta is zajlik, de sajna kevés eredménnyel – többnyire apróságok kerülnek elő, életrajzi részletkérdések tisztázása. De pl. a Reich-családról (a Rejtő ugyebár írói név) most már többet lehet tudni, mint pár évvel ezelőtt. Egy másik nagy téma, ahol sokkal többet lehet találni, az Rejtő utóélete, kultusza, műveinek újrakiadása, színpadi műveinek bemutatói stb. A kultusz megnyilvánulásainak se szeri, se száma, ezeket a Wikipédia Rejtő-szócikkében gyűjtögetem: kocsmától és rabszínháztól vendéglátóipari egységeken és hajóneveken, zeneszámokon át egészen a Magyar Tudományos Akadémiáig ível a Rejtő-szivárvány… Hogy a Parlamentben elhangzott felszólalásokat ne is említsem: e téren fontos meglátás, hogy a ponyvazsenitől vett idézetek politikai világnézettől függetlenül minden pártnál felbukkannak… További nagy kérdés a Rejtő-filológia: kéziratok híján nem lehet hagyományos irodalomtörténeti megoldásokkal élni. Ám az első, ill. Rejtő életében megjelent kiadások elérhetőek (immáron hasonmásban is – én kezdeményeztem, hogy a Magyar Elektronikus Könyvtár minél többet szkenneljen be).

És ennek kapcsán kiderült, hogy a szocializmusban a P. Howard-könyveket rendre meghamisították, “feljavították”, olykor egész mondatokat töröltek, vagy politikai okok nyomán cenzúrázták!

Szerző: Koroknay Klára

THURÓCZY GERGELY soron következő előadása:

Rejtő Jenő és Korcsmáros Pál “találkozása”

Rejtő Jenőt és a regényei figuráit ábrázoló grafikust idézi meg a Zsolnay Art Szalon Rejtő-estje

Időpont: 2020. március 19. 18.30
Helyszín: Radisson Blu Béke Hotel Budapest, Teréz krt. 43. Shakespeare terem, 1.emelet

Továbbiak: https://www.facebook.com/events/865958123847801/ 

A KÓBORLÓ KÖLTŐ

Marczinka Csaba költő, író, újságíró és performer. Ezidáig 5 kötete jelent meg, (3 verses kötet, 1 kisregény és 1 történeti esszé). Készülő verseskötetének tervezett címe: “Habókos hommageok”. Újságíróként általában könyvekről és kiállításokról ír. A performanszt gyakran ötvözi a költészettel. Marczinka Csabával Jordán Tünde beszélgetett.

Meghatározó tényekkel dolgozol, jelenségeket veszel észre: nem a felületes mainstream jellemez téged. Mi alapján választod a művészeket az estjeidre?

M. Cs: Általában érdeklődési kör és az ismeretség alapján választok. Gyakran nem a “nagy neveket” részesítem előnyben.

Az Írók Boltjában kapható néhány kiadványod. Gyakran megfordulsz ott? Szeretsz elvonultan írni az örökkévalóság lenyomataként vagy kifejezetten szereted a közönségtalálkozókat?

M. Cs.: Szeretek elvonultan is dolgozgatni s régebben rendszeresebben jártam az Írók Boltjába a járvány kezdete óta ritkábban fordulok meg ott. A közönségkapcsolatot is próbálom ápolni, de ez nem  mindig sikerül.

Milyen irányzathoz kötnéd kiadványaidat? Kiknek ajánlod műveidet?

M. Cs.: Versekben általában félig kötött formát szeretem. Általában a kötött formákat variálva s “lazítva” alkalmazom: például farkos-szonettet is kedvelem, ami lényegében petrarcai szonett két sorral bővítve. 14 helyett 16 soros versforma. Szoktam szabadverset és képverset is írni. Prózámban a realista elemeket előszeretettel ötvözöm szürrealista-szürnaturalista és mikronaturalista elemekkel.

Ha tehetnéd, akkor milyen elemekkel bővítenéd munkásságodat, ha a kiadók nem fognának téged vissza?

M. Cs.: A hosszabb regényemet ki kellene adatnom, s elkezdtem összeállítani egy  verseskötetet is. Belekezdtem egy harmadik regénybe is, ami még csak piszkozatban létezik, (nincs még fájlon).

Milyen merész elemeket tennél bele, ha a kiadók nem lennének ennyire visszafogottak?

M. Cs.: Lehetőség szerint bennehagynám az erotikusabb jeleneteket is s a horrorisztikus és groteszk   elemeket is mérsékeltebben cenzúráznám. Ezek olyan elemek, melyek egy nem-realista jellegű prózában óhatatlanul is előjönnek.

Eredeti változatban olvasol fel műveket vagy csak szigorúan a kiadók által elfogadott változatot olvasod fel? Tokaji Írótáborban mit olvastál fel?

M. Cs.: Tokaji Írótáborban csak alternatív felolvasásokon olvastam fel borozók udvarán. Általában, ha lehet a kéziratot veszem alapul, ha nálam van a hivatalos kiadott példány, akkor azt olvasom fel.

A fesztiválok mennyire hiányoznak neked? Különösen a könyvfesztiválok érdekelnek minket.

M. Cs.: A könyvfesztiválok elmaradása nagy veszteség. A magam részéről nem értem, hogy miért nem lehetett – szűkebb keretek között – szeptemberben megtartani valahol.

Könyvhéten és a könyvfesztiválon az összes köteted megjelent?

M. Cs.: A könyvfesztiválon ritkán dedikáltam s csak néha volt  könyvem kirakva, viszont a könyvhéten mikor megjelent kötetem kint voltam s dedikáltam – általában.

Hol láthat téged a közönség legközelebb?

M. Cs.: Azt tervezzük, hogy november végén Mishima Yukio halálának évfordulója környékén tervezünk egy szabadtéri performanszot s felolvasást. Ha ez megvalósul, akkor fellépek én is.

Köszönöm az interjút!

Szerző: Jordán Tünde