KEREKEN 20 ÉVES A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA

Szolnok lesz a MUZÉJ 2022-es kiemelt helyszíne!

Az ország legnagyobb kulturális rendezvényét, a Múzeumok Éjszakáját a nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvégén, szombaton, azaz idén június 25-én rendezik meg – immár huszadik alkalommal. Ebben az évben a kiállítóterek és gyűjtemények újra teljes erőbedobással koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi programokkal, valamint számos meglepetéssel készülnek arra, hogy felejthetetlenné tegyék ezt a varázslatos nyárestét. A Múzeumok Éjszakája kiemelt helyszíne 2022-ben Szolnok lesz. 

„A Múzeumok Éjszakája mára sokkal több, mint egy szimpla kulturális eseménysorozat, városunkra még inkább igaz ez: olyan közösségépítés, olyan varázslatos időutazás, mely kellően trendi ahhoz, hogy a fiatalabb generációkat is magával ragadja – ahogyan az idei tematika mondja, gomboljuk újra a művészeteket! Találkozzunk Szolnok és a térség több mint 30 kiállítóhelyének valamelyikén június 25-én!”– invitálja a látogatókat a rendezvényre Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere.

Ingyenesen vehető majd igénybe ezen a napon Szolnokon a városnéző kisvonat, amellyel bejárhatóak a részt vevő intézmények és különleges programjaik, amelyek közül néhány az év során nem, vagy csak korlátozottan elérhető. Így például 2016-ban Az Év Turisztikai Attrakciója címet elnyerő RepTár repülőit ezúttal belülről is meg lehet tekinteni egy zseblámpás túrán, mégpedig igazi pilótákkal. A városban épületbejárásokkal, tárlatvezetésekkel, előadásokkal, koncertekkel, filmvetítésekkel, vetélkedőkkel, bemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, bábelőadással, nyereményjátékkal is várják az érdeklődőket. A templomokban és könyvtárakban egyedülálló tárlatvezetésekkel fogadják a látogatókat, de nyitva lesznek katonai és vasúti létesítmények is, valamint olyan kuriózumok is színesítik a kínálatot, mint az éjszakai vásár vagy a veterán járműkiállítás. 

Idén első alkalommal nyolc Szolnok környéki település is csatlakozott az eseménysorozathoz. Abonyban, Besenyszögön, Kengyelen, Rákóczifalván, Martfűn, Szajolban, Tiszaföldváron és Újszászon is változatos programok várják az érdeklődőket. 

Az alábbi linkről letölthető a 2022-es Múzeumok Éjszakája szolnoki programjait tartalmazó füzet:
https://drive.google.com/file/d/1IIsoM80gqR52HqnL9lYGKJKUcnzthcBl/view?usp=sharing

A Múzeumok Éjszakája központi honlapja: a www.muzej.hu június elején nyit, a Múzeumok Éjszakája országos programsorozatáról június 15-én tájékoztatnak majd a szervezők. Az esemény Facebook-oldalát: www.facebook.com/muzeumokejszakaja azonban már most is érdemes figyelemmel kísérni, hiszen számos videó, ajánló és játék is segít a ráhangolódásban. Többek között Lőrincz Tamás olimpiai, világ- és négyszeres Európa-bajnok kötöttfogású birkózó is feltűnik a jó hangulatú, izgalmas és szórakoztató kisvideókon, hiszen ő lett a Muzéj 2022-es szóvivője.

A Múzeumok Éjszakája fő szervezője a Kulturális és Innovációs Minisztérium, kiemelt médiapartnere az M5 csatorna és a Tunéziai Idegenforgalmi Hivatal, szakmai partnere a SZTAKI. 

Ajánlott cikkek