• Belföld

    Sokszínű kémia néven ingyenes online kémiaérettségi előkészítő indul

    Az online, ingyenesen elérhető kémiaérettségi előkészítő, illetve az annak helyet adó platform az Egis Gyógyszergyár Zrt. indítványára valósult meg. A négy rangos egyetem – a Budapesti Műszaki Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem – valamint az Egis közreműködésével létrejött, hiánypótló oktatási kezdeményezés elsősorban a kémiaérettségi előtt álló diákoknak nyújt segítséget. Valamennyi emelt szintű kémiaérettségi-témakört felöleli, emellett a számolási példák megoldásához is támpontokkal szolgál a már elérhető online érettségi előkészítő, amely elsősorban a kémiával kapcsolatos hivatást választó diákok felkészüléséhez kínál támogatást. Az érdeklődők a sokszinukemia.hu címről elérhető weboldalon a kezdeményezésben részt vevő négy egyetem oktatóinak előadásából sajátíthatják el a tudnivalókat, illetve felkészülésükhöz az előadásokat kísérő prezentációkat…