Hírek,  Sport

Verstappen először nyert a Hungaroringen!

A tizedik helyről rajtoló Max Verstappen nyerte meg a 100 ezer néző előtt megtartott, teltházas Magyar Nagydíjat, amelyre a négy nap alatt 290 ezer ember volt kíváncsi a helyszínen. A dobogóra Lewis Hamilton és George Russell kísérte el – a Ferrari stratégiai hibáját követően. 

Az időmérő edzésen motorgondja volt, a tizedik helyről rajtolt, a versenyen megpördült, ám mivel ő kezelte a legjobban a gumikat, megszerezte a győzelmet a Magyar Nagydíjon Max Verstappen. A világbajnoki címvédő holland utóbb elárulta, legfeljebb abban reménykedett, hogy közel kerülhet a dobogóhoz, utóbb azonban a jó stratégiának és néhány nagyon jó körnek köszönhetően megnyerte a versenyt. 

„Nagyon jó móka volt, nagy csatákat vívtam meg” – mosolygott, miután méltóképpen megünnepelte a győzelmét a dobogón. Majd egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy az átlag hollandok lakókocsival indulnak nyári vakációra, úgyhogy talán neki is ezt kellene tennie. 

Lewis Hamilton 11. alkalommal állhatott dobogóra a Hungaroringen – és hát a hétvége alakulását figyelembe véve ő sem számított erre. Főleg, hogy a verseny elején gyakorlatilag küszködött. 

„Apránként egyre inkább megtaláltuk az egyensúlyt, és elkezdtem felzárkózni. Az, hogy a csapat mindkét versenyzője dobogóra állhatott, a csapat érdeme, annak köszönhető, hogy a fiúk soha nem adták fel. Ennél jobb hangulatban nem is mehetnénk a nyári szünetre, bízom benne, hogy a szezon második felében elkezdünk harcolni az éllovasokkal.”

A dobogó harmadik fokán George Russell pezsgőzött, aki tavaly a Hungaroringen szerezte meg első vb-pontjait, az idén nálunk indulhatott pályafutása során először a pole-ból, és harminc körön keresztül vezette is a Magyar Nagydíjat. Jól rajtolt, az első etap remekül sikerült számára, de azután a végén nagyon küzdött a közepes abroncsokon a szemerkélő esőben. 

„Mindkét etapban elég korán kiálltunk a boxba, próbáltuk a lehető legjobban használni a gumikat, közben pedig a lehető leggyorsabban autózni – mondta Russell. – Nehéz helyzetben voltunk, nagyon örülök, hogy mindketten dobogóra állhattunk. Elképesztően intenzív volt a szezon első fele, a szünet mindenkinek jót fog tenni.”

Ami a Ferrarit illeti, a vörösök pénteki és szombati produkciója sokkal jobb eredményt ígért: Carlos Sainz a rosszul megválasztott stratégia eredményeként negyedik, Charles Leclerc három boxkiállással a hatodik helyen végzett. 

Hungaroring Média

Oszd meg ha tetszett

Szólj hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.